Az egyszemélyes dráma a legintimebb, legszemélyesebb színházi műfaj és optimális esetben egy másik világ bensőséges és intenzív jelenlétét képes megteremteni.
Sárbogárdi Jolán története számára nagyon adekvát ez a színházi forma, ugyanis az ibusári jegykiadó arra vállalkozik, amire csak a giccs; ha a külső világ, a valóság kilátástalanul sivár és már eszményítve sem képzelhető el, azaz eszményített valóságot nem fabrikálhatunk magunknak, akkor ezt a valóságot ki kell iktatni. A kiiktatott helyébe kerül egy attól teljesen független valami: az operett. Jolán életében fokozatosan végtelenné, uralhatatlanná terebélyesedik az illúzió: író lesz ő, zenés színpadi művek ünnepelt szerzője
Amikor megismerjük, már hosszú ideje dédelgeti álmát, egyre lankadó buzgalommal küldözgeti "illetékes helyekre" kéziratait, egyre fásultabban veszi tudomásul a nemleges válaszokat, s egyszemélyes közönsége, Anyuska biztatása is bosszantja inkább: az ismétlődő vigasztalások a vereséget nyugtázzák. Sárbogárdi Jolán rettenetesen dilettáns. Nem kétséges: a kőszívű redaktoroknak igazuk van, s csoda, hogy az első sorok után tovább olvassák, amit ír, hogy egyáltalán - "adminisztratíve" - szóba állnak vele.
A Vincze János rendezte és Füsti Molnár Éva főszereplésével készült előadás a körülmények és a vágyak távolságáról, a képességek és a remények szétválásáról, az emberi kapcsolatokban tétova, mások érzelmi béklyójában vergődő egyén groteszk lázadásáról kíván szólni.
