Parti Nagy-ősbemutató Csákányi Eszterrel

Színpad

(MTI) - "Egy kézimunka-előnyomó, egy leszbikus fényképész, egy Amerikába férjhez ment magyar asszony, egy fürdőben dolgozó jegyszedőnő, egy villamosvezető, egy bárzongorista és egy színésznő, én magam" - sorolta az általa megformált szerepeket Csákányi Eszter. A hét asszonya, SzépRóza-monológok című előadásról elmondta: még nem volt ilyen feladata, amikor gyors egymásutánban mindig új, teljesen más figurát kell megformálnia.
 
 
"Nagyon nehéz három perc alatt teljesen új alakban megjelenni, ilyet én még soha életemben nem csináltam: például az egyik jelenetben annyira benne maradok az előző figura bőrében, aki törve beszéli a magyart, hogy elkezdek ott is úgy beszélni" - mesélte. Mint mondta, az előadás A fagyott kutya lába és A hullámzó Balaton című kötetekben megjelent novellákból épül fel. A címet is egy korábbi novellájától "kölcsönözte" Parti Nagy Lajos.
 
Csákányi Eszter az íróval való találkozásáról szólva elmondta, hogy 1995-ben Sárbogárdi Jolán A test angyala című kisregényéből készült egy színpadi változat, akkoriban különlegesnek számító helyszínen, a Merlin Színház éttermében játszották a produkciót. Később az Elnöknők című darab fordítójaként találkozott az íróval, majd amikor a Sárbogárdi Jolánból hangoskönyv készült.
 

"Két évvel ezelőtt a költészet napján együtt léptünk fel, pont A hét asszonyát olvastam fel, és úgy éreztem, hogy nekünk lenne mit mondanunk egymásnak. Volt egy ötletem, és volt kedve velem dolgozni" - idézte fel a színésznő. Az íróról szólva úgy fogalmazott: "Partiban az a gyönyörű, ahogyan valamely embertípust vagy nyelvezetet irodalmivá tesz, a csúnya beszéd is irodalmi szöveggé változik műveiben".

 
Csákányi Eszter a színésznő karakterét kiemelve elmondta: a szereplő monológja, amely a szerzővel való négyórás beszélgetés nyomán alakult, a különböző figurák megjelenítése közötti, színfalak mögötti vívódásokat tárja a néző elé hang- és árnyjátékkal, "azokat a kétségeket, amiket az emberek nem tudnak: hogy mi történik az öltözőben, mielőtt kilépsz a csillogásba".
 
Elárulta, hogy a figurák közül a legszürreálisabbat szereti legjobban, a fürdőben dolgozó jegyszedő szerepét: "az egész egy pofátlan marhaság, annyira nonszensz, hogy röhögni kezd az ember". Mint hozzátette, Parti Nagy Lajosnak két héttel ezelőtt megmutatták az előadást. "Nagyon jó ötletei voltak, ennek annyiban szenvedtem kárát, hogy két helyen átírta a szöveget, így újra kellett tanulnom, de megérte" - mesélte a színésznő.
 
A darab humorát kiemelve elmondta: a próbák közönségének beszámolója szerint a néző nevetés és sírás határán mozog, érzelmileg nagyon megdolgoztatja az embert a darab. "Ezek a figurák mindenkiben megvannak, Parti ezt zseniálisan megírta. Aki szereti Parti Nagy Lajost, az nem fog csalódni" - ígérte Csákányi Eszter.
 
A Kék Produkciós Iroda és az Orlai Produkciós Iroda közös előadásaként létrejött alkotás rendezője Anger Zsolt, a jelmez Izsák Lili, a fény Bányai Tamás, a díszlet Khell Zsolt munkája.