Pécsett kispolgári látlelet nyújtanak

Színpad

 

Egy közép-európai fővárosi pályaudvar melletti boltot és annak alkalmazottait látjuk: a kapuzárási pánikon éppen túleső, mindenkit irigyen és féltékenyen irányítani akaró üzletvezető Alzbetát, a mindenki által lesajnált idős Darja nénit, Ankát, akire még épp az eltespedés előtt talál rá az új, titkos szerelem és az iskolából frissen a munkába csöppenő Janát.

 
A történetben felbukkan két férfi is: Pepík, a huszonéves fiatalember, aki bizonyítási vágytól hajtva udvarol minden körülötte lévő nőnek, és Vlada, a sikertelen író, aki szerelemről szóló hangzatos eszméivel magába bolondítja Ankát, de amikor át kéne alakítania az életét ennek a szerelemnek az érdekében, azonnal visszakozik ? természetesen újabb hangzatos eszmék mögé bújva.
 
Kispolgári látlelet ez a Vincze János rendezte darab, melyben a szereplők mindegyikéről kiderül, hogy nem képesek önmagukban, egyedül lenni, (rög/tév)eszméikhez tíz körömmel ragaszkodnak ? egymást pedig, talán a túlontúl ismerős hasonlóság miatt, lassan meggyűlölik.