Pécsi Országos Színházi Találkozó - nyolcadszor

Színpad

(MTI) - Jordán Tamás  beszámolt arról, hogy a verseny-produkciókat Kukorelly Endre választja ki a mintegy 130, általa szemlézett darab közül. Az író már több mint száz előadást nézett meg, és április 1-jéig leadja a 6-6 hazai nagyszínházi és stúdió-darabot, valamint az 1-1 határon túli nagyszínházi és stúdió-produkciót tartalmazó listát.

 
Az ügyvezető beszámolt arról, hogy a POSZT idei költségvetése 174,5 millió forint, ebből 75-75 milliót a város és a kulturális tárca biztosít, a többit a szponzori hozzájárulások fedezik. Így a büdzsé a tavalyinál 30 millióval, a 2006. évinél 9 millióval nagyobb, lehetőséget adva a fesztivál magas színvonalú megrendezéséhez.
A POSZT másik ügyvezetője, Simon István hozzátette: a magyar színházi élet legnagyobb és legrangosabb rendezvényét 180-200 úgynevezett off-program - több koncert, kiállítás, közönségtalálkozó és táncprogram - színesíti. Ezek közül kiemelte Dés László estjét és a zágrábi Gavella Színház Szentivánéji álom című produkcióját. Szólt arról is, hogy az előadásokat a színházakon kívül a tettyei, a Káptalan utcai szabadtéri színpadon és az Anna-udvarban tartják.
 
A jegyeket május 6-tól árusítják legfeljebb 3500 forintos áron, a belépők 40 százalékát a szakma képviselőinek tartják fenn.
A rendezők szerint valószínű, hogy a fesztivál 10 napja alatt a legtöbb előadást telt ház előtt játsszák majd, és a vendéglátóhelyek is megtelnek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a POSZT mintegy ötvenezer látogatót vonz, ebből több mint nyolc és félezren láthatják a versenyprogram előadásait.