Pécsi rögtönzés

Színpad

A RögvEst műsora a társulat által alkalmazott technikák alaptípusaival dolgozik. Mindennapi szorongásainkat beszéli ki, iskolai és munkahelyi megaláztatások kapnak új színt azáltal, hogy a rögtönzés műfajában színpadra viszik a színészek. Valójában az egyik legrégibb színházi játékforma, a reneszánsz commedia dell'arte szabályai szerint alakulnak a helyzetek: a közönség bedobja a témát, ad valami színt a karaktereknek, a játszók pedig kihozzák belőle a típusokra jellemző humort, a helyzetek abszurditását. Eltávolítják a konkrétumtól és ott helyben, véletlenek halmazaként, helytől és alkalomtól, közönségtől és időjárástól függő, egyedi változatában megszületik a Színház.

A nézők sokfélesége ezen a pécsi estén illedelmesen gátolta, hogy helyi témák is porondra kerüljenek. Bár a játékvezető többször is bepróbálkozott, a pécsiek vagy nem akarták bolygatni a hazai pályát, vagy nem érdekelte őket. Így megmaradtak jellemző konfliktusokként a fürdőszoba körüli reggeli hisztéria, a hibás áru visszacserélésére irányuló furfangok, frusztrált eladók és tettrekész vásárlók párbaja, a pillanatonként változó, szürreális emberi helyzetek. Előkerült persze a részegen vezető celeb, a maffiakapcsolatok finom hálója és a hidegháború tragikomikus históriája, de az est inkább csak mindennapi kommunikációs szituációkra szorítkozott.

Bármi kerül a színpadra, a rögtönzőszínház kiváló tagjai ? a pécsi előadáson Nemes Takách Kata, Simonyi Balázs, Harsányi Bence, Molnár Levente és Tóth Barnabás szerepelt ? mindig friss, izgalmas és végtelenül szellemes jelenetet hoznak ki belőle. Ezúttal is briliáns kis etűd kerekedett ki a sikkasztás miatt elítélt egyetemi sajtóreferens képzeletbeli interjújából; az igaz-hazug-mismásoló válaszok folytonos váltogatása nem keltene feltűnést a napi tévéhíradóban.

A jól reagáló közönség és a társulat közös alkotása megszületett. Mégis, utólag hagyott egy kis hiányérzetet: ha már a POSZT apropója hozta ide az előadást, kötődhetett volna jobban ehhez az élményanyaghoz, kiaknázhatta volna a hagyományos színházfogalom és a rögtönzött játék közötti ellentmondásos kapcsolatot.