Pécsi Szabadtéri Játékok hetedszer

Színpad


cotton_club_singers_200903_x.jpg
A Cotton Club Singers

(MTI) - Egy indiai táncosnővel közös estet ad a Calcutta trió, Jávori Ferenc Budapest Klezmer Bandje eddigi produkcióiból nyújt ízelítőt a Purimtól a Menyasszonytáncig címmel, a Cotton Club Singers pedig új felállásában érkezik Pécsre.

 
A Fáklya Horvát Művészegyüttes táncszínházi előadása a nyolcvanéves rendező-koreográfust, Kricskovics Antalt ünnepli, a Lado Horvát Állami Népi Együttes a Pannon-tengertől az Adriai-tengerig címmel ad műsort, "A Hetedik" Kortárs Táncműhely pedig a Nap és a Hold elrablását meséli el a mozdulatok nyelvén a felnőtt közönségnek.
 
A Janus Egyetemi Színház felújítja Plautus vígjátékát, A hetvenkedő katonát, és friss produkcióval is jelentkezik: Móricz Zsigmond művei nyomán álmodja színpadra a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadást. Móricz Zsigmond regényéből született Kocsák Tibor és Miklós Tibor musicalje, a Légy jó mindhalálig is, amely ezúttal Csiszár Imre rendezésében, népes szereplőgárdával kerül színre július elején. Idén is látható lesz Efraim Kishon vígjátéka, A házasságlevél, s a Pécsi Balett Ravel Bolerójára és Orff Carmina Buranájára koreografált tavalyi balettestje éppúgy, mint legújabb produkciójuk, a két egyfelvonásost felvonultató Elérhetetlen területek.
 

calcuttatrio_happyartfestival_x.jpg
A Calcutta Trió

Anton Pavlovics Csehov és Olga Knyipper szerelmének történetét a Pécsi Szabadtéri Játékok és a Pécsi Horvát Színház közös produkciója, a Rózsáim pompásan virágoznak című kétszemélyes játék tárja a közönség elé. Neil Simon vígjátékát, a Pletykát Balikó Tamás állítja színpadra a Pécsi Szabadtéri Játékok és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciójaként, a teátrum fiatal színészeinek főszereplésével, s izgalmasnak ígérkezik a Veszprémi Petőfi Színház vendégjátékában Pozsgai Zsolt abszurdja is Janus Pannoniusról és Hunyadi Mátyásról.    

 
Az idei Pécsi Szabadtéri Játékok az igazgató és a szervezők reményei szerint (a korábbiakhoz hasonlóan) a felújított Káptalan utcai szabadtéri színpadon, az Anna-udvarban és a romantikus hangulatú tettyei romoknál várja a közönséget. Igaz, utóbbi helyszín jelenleg is tartó EKF-es felújítása miatt az elmúlt években népszerű, Művészetek találkozása című programot, amely képzőművészeti akciókkal, szabadtéri kiállítással vonzotta az érdeklődőket, most nem hirdették meg.
 
Részletes program itt.