A pénz függvényében alakítja terveit a temesvári magyar színház

Színpad

 

(MTI) - "Egyelőre csak decemberig tudtuk rögzíteni a 2010-2011-es színházi évad premierjeit" - mondta Katona Mihály, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház sajtóreferense. Hosszabb távra egyelőre nem lehet tervezni az anyagiak hiánya miatt.

   
Így októberben Spiró György Prah című alkotását mutatják be László Sándor rendezésében, decemberben pedig a Koltai M. Gábor által színre vitt Shakespeare-művet, az Ahogy tetszik című vígjátékot láthatja a közönség.
  
"Folytatni kívánjuk különböző rendezvényeinket, közöttük szerepel a bemutatókat megelőző képzőművészeti műhely és kiállítás, amelyet fiatal temesvári képzőművészek bevonásával szervezünk. Az előadásokat követően Nézőszemmel címmel közönségtalálkozók, különböző nyílt napok lesznek, és várja a közönséget a Híres Előadók Programja (HEP) is" - fűzte hozzá Katona Mihály.
   
A szóvivő kitért arra is, hogy bár a gazdasági megszorítások nem jártak a színészek számának csökkenésével, jelentősen apadt a személyzet bére, csökkentek a különböző juttatások, így a temesvári állandó lakhellyel nem rendelkező színészek lakbértámogatása is. Mindettől függetlenül a társulat tagjai végzik munkájukat - mondta.
   
"Természetesen igyekszünk minél több fesztiválon részt venni, amennyiben beválogatnak" - hangsúlyozta Katona Mihály. Reményét fejezte ki, hogy jövő májusban is sikerült megszervezniük az immár hagyományos Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozót (TESZT). Szeretnék megtartani az ugyancsak hagyományossá vált erdélyi turnéjukat is, az anyagi keret függvényében pedig további belföldi, illetve külföldi kiszállásokat is terveznek.
   
"Bővíteni szeretnénk eseményeink sorát felolvasószínházzal, jótékonysági előadásokkal, jazzkoncertekkel" - jelezte Katona Mihály. Egyelőre azonban minden bizonytalan, bár az ötlettár meglehetősen gazdag. "Reméljük, minél több tervünket valóra válthatjuk" - jegyezte meg a sajtóreferens.