Petőfi Színház: az Anna Karenina "musical-operával" indul az új évad

Színpad

 Oberfrank Pál

(MTI) - Tolsztoj világhírű alkotásából Miklós Tibor és Kocsák Tibor készített "musical-operát". A produkció rendezője Szerednyei Béla, s a főszereplők közt feltűnik Sasvári Sándor és Varga Miklós is. A bemutató szeptember 24-én lesz - közölte Oberfrank Pál, hozzátéve, hogy ekkor tartják a játékszín névadó ünnepségét is, nevezetesen ettől a naptól Latinovits-Bujtor Játékszín lesz a neve. A Petőfi Színház bejáratánál pedig a tavaly elhunyt igazgató, Bujtor István előtti tisztelgésként emléktáblát is avatnak.
    

A közönséget azonban már szeptember 11-én a Petőfi Színházba várják. Mint az igazgató elmondta, nyílt napot tartanak a színházkertben gazdag programokkal, sütés-főzéssel és borozgatással.
    
Oberfrank Pál tájékoztatása szerint a társulattól Gula Péter távozott a fővárosi Magyar Színházhoz, Veszprémbe érkezett viszont Kéri Kitty, Trokán Anna és Horváth Zoltán.     
 
Oberfrank Pál az évadnyitón bemutatott két új rendezőt: Dömölky Jánost, aki O' Neill Utazás az éjszakába című tragédiáját fogja rendezni a játékszínben és Keszég Lászlót, aki a nagyszínházban A Noszty fiú esete Tóth Marival című darabot viszi színre. 
   
November 26-án tartják Shakespeare Szentivánéji álom című művének premierjét, amelynek egyik főszerepét Eperjes Károly játssza. Az év utolsó premierjét szilveszterre tették: Zerkovitz Béla-Szilágyi László Csókos asszony című operettjét mutatják be Oberfrank Pál rendezésében. Az évad második felében, április 8-tól pedig Valló Péter rendezésében a Figaro házassága című vígjátékot is láthatja a közönség.
    
Oberfrank Pál tájékoztatása szerint az öt felnőtteknek szóló nagyszínházi bemutató mellett négy gyermek- és ifjúsági darabbal, a játékszínben pedig 11 új produkcióval - köztük több vendégelőadással - várják az új szezonban a veszprémi közönséget.  
    
Eperjes Károly művészeti tanácsadó hangsúlyozta, hogy az évad nehéz lesz, de a színvonalat tartani kell. Szerinte ehhez adottak a jó rendezők, a jó darabok és a jó színészek.
    
Talabér Márta (Fidesz), a fenntartó Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke az évadnyitón kiemelte, hogy ég és föld a különbség a színháznál 2006 őszén tapasztalt - morális, szakmai és pénzügyi - állapotok és a maiak között. Négy éve szétesőben volt a színház, a 2008-as vezetőváltást követően azonban bebizonyosodott: lehet Veszprémben jó színházat csinálni - mutatott rá az alelnök, kiemelve: a megye ezután is biztosítja a színház működéséhez a feltételeket.    
    
Horváth Lászlóné, a színház gazdasági vezetője elmondta, hogy nyáron az épületen elvégezték - 50 millió forintos költséggel - a legsürgetőbb felújításokat. Közlése szerint jelenleg 50-57 százalékra tehető a kiadási és a bevételi terv teljesítése. Beszámolt arról is, hogy június 30-án 21 millió forint összegű kifizetetlen számlája volt az intézménynek, ám azóta ezt rendezték. Ismertetése szerint idén pályázaton is nyertek 28 millió forintot.
A gazdasági vezető elmondta: 2010-es költségvetésük összesen 524 millió forint, 18 millióval kevesebb a tavalyinál. Az állami támogatás ebből 205 millió forintot, a fenntartó megyei önkormányzaté pedig 73 milliót tesz ki.