| Pirandello háromfelvonásos tragédiáját, a IV. Henriket a Radnóti Színházban az olasz vendégrendező, Stefano de Luca állította színpadra. Kár, hogy a rendezőről sem a szórólapokról, sem az előzetesekből semmit sem tudunk meg. Vajon minek alapján bízta meg a színház a nem igazán könnyűnek nevezhető előadás megrendezésével? A darab nálunk igencsak ritkán játszott műnek számít. Először 1941-ben az akkori Madách Színházban Pünkösti Andor rendezte meg Várkonyi Zoltánnal a címszerepben. 1970-ben Várkonyi volt a rendező, és Latinovits IV. Henrik. 1985-ben Szolnokon Árkosi Árpád állította színpadra Kovács Lajossal a címszerepben, majd következett 1995-ben Sopronban Szikora János és Székhelyi József kettőse. 2003-ban a Pécsi Nemzeti Színház tűzte műsorára, Nagy Viktor rendezésében Rózsa Miklós volt IV. Henrik. |
 |
| A Várkonyiról fennmaradt fotókból ítélve a tekintetében volt valami félelmetes. Latinovits 1970-ben szerződött másodszor a Vígszínházba, s már a nagyközönség előtt is közismert volt, hogy "nehezen kezelhető" ember és művész. Az emberek zarándokoltak: látni akarták az élő legenda magánkitöréseit Pirandello mondataival elegyítve. A színész nem élt vissza a lehetőséggel: visszafogottan, tartózkodóan, mégis rendkívüli drámai hőfokon játszott. Aki látta az előadást, sokáig megőrizte Latinovits alakítását. Nem értékítélet, de a később létrejött hazai előadásokat az újkori színháztörténet nem igazán jegyzi. Mindez egyben azt is bizonyítja, hogy egy színháznak csak akkor szabad elővenni ezt a művet, ha van egy karizmatikus színésze, aki rendelkezik azokkal a színészi eszközökkel, melyekkel hihetővé tudja tenni a figurát. |
 |
| Szervét Tibor mint IV. Henrik? - Hm! A szereposztás bizonyára sokakat kíváncsivá tett. Bárhogy is kertelünk, Pirandello 1922-ben írott IV. Henrikjének szüzséje napjainkban kissé avíttnak hat. Ma már sokkal többet tudunk a pszichoanalízisről, a skizofréniáról, az emlékezetkihagyásról. József Attila vagy Karinthy Gábor, de akár Latinovits Zoltán kórtörténete szinte irodalmi olvasmány. "Az őrült, amikor meggyógyul, nem akar visszatérni a valóságos világba - írja Pirandello -, mert számára az álmodott élet szebb, mint a XX. század valósága." Nagy tétje van annak, ha egy színész hisz rendezője, alkalmasint direktora bizalmában, s elvállalja az alkatától, emberi gondolkodásától, fizimiskájától idegen szerepet, amely mellesleg nemcsak az őrület megjelenítéséről, hanem egyfajta szerepjátszásról is szól. IV. Henrik mondja a tragédia III. felvonásában: "Jobbnak láttam, ha őrült maradok, hiszen itt minden rendelkezésemre állt, hogy élvezhessem ennek az új életformának az örömét. Igen: tudatosan, a legtisztább elmével végigélni az őrültségemet, hogy bosszút álljak azon a durva kövön, amely beszakította a fejemet!" Nos, akárhogy is vesszük, Szervét Tibor ezt a bonyolult hőst nem tudta felmutatni. |
 |
| A rendező szándéka (ha egyáltalán volt ilyen) nem jött át a rivaldán. Füzér Anni összes díszleteleme rengeteg tüllfüggönyből áll, ami arra lenne hivatott, hogy IV. Henrik úgy mutassa fel tragédiájának újabb és újabb rétegeit, mint ahogy Peer Gynt fejti le a hagyma héját - csakhogy egy idő után a függönyhúzogatás bumerángként csap vissza, s egyre idegesítőbb. Pláne, ha még tévesztenek is a szereplő személyek. A színlap feltünteti Török Tamarát tolmácsként, aki bizonyára kemény munkát végzett, de úgy tűnik, a rendezőnek nem volt füle a magyar mondatokra, hiszen az is ritkán fordul elő, hogy egy ilyen kicsinyke színházban a negyedik sorban sem lehet érteni-hallani, hogy mi hangzik el. Az is furcsa, hogy a rendező úgy állított be egyes szereplőket, hogy a nézőtér szélén ülők a tragédia végkifejletében egy színész vétlen takarása miatt nem látják, hogy kit is szúrt meg IV. Henrik. |
 |
| A színészek - Kováts Adél, Kovalik Ágnes, Karalyos Gábor, Schneider Zoltán, Mészáros Tamás, Csányi Sándor - mintha már egy másik darabban eljátszották volna megszokott szerepüket. Kocsó Gábor (az orvos) pedig egy másik színházban játszotta el ugyanezt a figurát. Epres Attila (Belcredi báró) érdekes karakteralakításával hozta a Pirandello által megírt figurát. Keres Emilnek négyszavas szerepet adni - nos, ez csak arra jó, hogy az unatkozó közönség (volt, aki behunyt szemmel relaxált) elgondolkozzon azon, hogy vajon tudta-e az olasz rendező, hogy kivel is dolgozik. Keres Emil egykor ennek a színháznak volt a direktora, pályája csúcsán sikeres színész és versmondó. Ezt a szerepet egy nyolcvanéves, Kossuth-díjas színész számára még az outsider néző is méltánytalannak, megalázónak tartja.
Fotó: Peti Péter |
