Porondon Hobo

Színpad


bekescsaba_circushungaricus_tasgergely_foldeslaszlohoho_droti20100430021.jpg
Tas Gergely és Hobo
 
(MTI) - A békéscsabai evangélikus egyház udvarában felállított, 500 férőhelyes porondszínházban Vidnyánszky Attila rendező viszi színre a debreceni Csokonai Színházzal együttműködve a darabot. A produkcióban Hobo és zenekara mellett a Jókai színház művészei, táncosok és több fővárosi artista is közreműködik.
   

bekescsaba_circushungaricus_droti20100430012.jpg
Circus Hungaricus Békéscsabán

Circus Hungaricust a bemutatót követően még több alkalommal láthatja a békéscsabai közönség, de a tervek szerint Budapesten, Debrecenben és Kapolcson is vendégszerepelnek majd - saját mobilis porondszínházukban - a produkcióval. A fővárosban például a Hősök terén állítanák fel a cirkuszi sátrat.

   
Hobo szólólemeze, a mai Magyarország hangulatát sajátosan bemutató Circus Hungaricus tavaly ősszel jelent meg. Monodramatikus változatát Hobo a fővárosi Tivoli Színházban és a debreceni Csokonai Színházban már előadta.
   
A Békés Megyei Jókai Színház által működtetett porondszínház tavaly debütált, amikor szintén Békéscsabán mutatták be az Aida című musicalt. Idén a Circus Hungaricus után előadják a tavalyi évadban már sikert aratott Csínom Palkó című zenés daljátékot, amelyet Zalán Tibor és Greifenstein János "gondolt és írt újra", és amelyhez Szokolay Dongó Balázs, Bolya Mátyás és Ferenczi György - népzenei alapokra építve - új zenét is írt.