POSZT, premier előtt

Színpad

(MTI) - Megvan a pénz is, a program pedig gazdagabb, mint valaha - hangzott el a június 8. és 17 között megrendezendő Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) megelőző csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen a kulturális tárca és a város vezetése, Jordán Tamás, a POSZT szülőatyja és igazgatója valamint a szervezők, zsűritagok és a program összeállítói tájékoztatták a sajtót az idei fesztivál programjáról.
A POSZT immár hatodszor kerül megrendezésre. Sokáig pénzhiánnyal küszködött, de az idén biztosított az anyagi háttér. Részben a jövő évi költségvetés terhére, a szponzorok segítségével és más bevételek révén körülbelül 166 millió forintból tudnak majd most gazdálkodni.
A POSZT népszerűsége is szerepet játszott abban, hogy a felpezsdülő város végül is Európa kulturális fővárosa lehessen majd - hangsúlyozták többen is a Rátkay Művészklubban rendezett tájékoztatón.
A műsort idén Márton András válogatta össze.
Néhány fontos szám és tény a találkozó kapcsán: 142 színész, 50 statiszta és zenész, 13 fellépő társulat - a határon túlról is - 6 külföldi rendező, 28 előadás, nívós versenyprodukciók, díjözön - amelyeket a közönség zsűri, a színész zsűri, a szakmai zsűri, a média, a tárca, az önkormányzat külön-külön ítél oda - műhelybemutatók, fórumok, kísérő programok, felolvasó estek, zenés produkciók versenyen kívül, előadások szabadtéren és kiállítások tucatjai.
A főszereplő a kortárs dráma, - öt magyar szerző művét mutatják be - és nagyon fontos a fiatal tehetségek jelenléte és bemutatkozása - emelte ki Jordán Tamás, a POSZT Kht. egyik ügyvezető igazgatója. Mint beszámolt róla, a gálaműsor ezúttal a 75 éves magyar filmet köszönti, régi filmslágerekkel és filmbetétekkel.
A város javában készül a POSZT-ra és szépítkezik - mondta az MTI munkatársának Gonda Tibor alpolgármester, aki azt is megígérte, hogy a jövőben még inkább támogatják a szállodai beruházásokat, amelyekre az Európa kulturális fővárosa rendezvénysorozat miatt is nagy szükség lesz.
A jelenlévők felhívták rá a figyelmet, hogy a vendégek és színházkedvelők inkább a tömegközlekedési eszközöket válasszák a városon belül, mert kevés a parkolóhely.