| Monteverdi szinte valamennyi műve napjainkban szerte a világon reneszánszát éli. Mostanság nemcsak a rádió és a külföldi tévécsatornák kínálata alapján tájékozódhatunk, de a CD-k, videók és újabban a DVD-k kínálata alapján is szép élményekben lehet részünk. Az EMI kiadó labelje, a Virgin Veritas az eredetileg csembalistaként bemutatkozó, újabban karmesterként sikeresen működő fiatal francia hölgy, Emmanuelle Haiuml;m CD-jét kínálja. A kiváló felvételen olyan világsztárokat hallgathatunk, mint Natalie Dessay vagy Ian Bostridge. A Deutsche Grammophon Archív sorozatában megjelent Orfeót John Eliot Gardiner neve fémjelzi, az 1985-ben készült felvétel még ma is szerepel a kiadó repertoárján, s nálunk is kapható. |
 |
| A Művészetek palotája bemutatásakor a Fesztivál Színházról minden illetékes úgy nyilatkozott, hogy az - akusztikai és színpadtechnikai szempontból - többek között kamaraoperák bemutatására kiválóan alkalmas. Ezért is kísérte nagy várakozás a Fesztivál Színház bemutatóját. Monteverdi korszakos műve, ötfelvonásos operája, az Orfeo színes, fordulatos, kórussal megtűzdelt mű. A várakozáshoz hozzájárult Káel Csaba előzetes rendezői kinyilatkoztatása (szerte a sajtóban és szórólapokon), hogy tudniillik Monteverdi zenéjét korabeli hangszerekkel, Orfeo és Euridice történetét pedig Kun Attila koreográfiájával spékeli meg. "A testet a táncosok mozgatják, a lelket az énekesek - így vélekedett Káel Csaba -, a darab pszichológiai szituációi a test és a lélek együttlétéből és konfliktusaiból erednek". Nos, mindebből alig-alig érzékelhető valami. Amennyiben a rendező a mostanában fénykorát élő kortárs mozgásszínházi előadóművészek és koreográfusok helyett Kun Attilát kérte fel, akkor minden bizonnyal határozott elképzelései voltak, hogy mit is akar a táncosokkal kifejezni. Kun Attila kevésbé hibáztatható, hiszen ha mást kér tőle a rendező, azt vagy megcsinálja, vagy még idejében továbbáll. Ami végképp ellentmondásossá teszi a szerelmeseket megjelenítő táncospárt, az a jelmezük. Andréa T. Haamer, aki nálunk végzett a Képzőművészeti Egyetemen, úgy öltöztette a férfi táncost, hogy az egyáltalán nincs köszönő viszonyban Káel Csaba fentebb idézett kinyilatkoztatásával. Táncosként megjeleníteni Orfeót minimum egy szép férfi felsőtest látványával és nagyon jó mozgással lehetne. |
 |
| Továbbra is a megjelenítésnél maradva: F. Kovács Attila Kossuth-díjas építész-díszlettervező grandiózus, látványos színpadképet készíttetett, félbevágott földgömb aranyba hajló horizonttal, zöld műgyeppel, arizonai tájra emlékeztető növényzettel. Mivel mindezek nem illeszkednek szervesen a játékba, tulajdonképpen egy idő után a néző számára indifferenssé válik a látvány. Az ősi gömbformákból építkező, szemet gyönyörködtető zöldmezős díszlet tetszetős, de semmi több annál.
Káel Csaba mint rendező a kórus mozgatásán kívül nem sokat tett hozzá az előadáshoz. Bevált, jól ismert, szegényes klisékkel dolgozott a rendező. Az pedig végképp érthetetlen, dramaturgiailag semmi sem indokolta, hogy miért alkalmazta a stroboszkópot. Ez a fénymegszakító találmány húsz évvel ezelőtt a zenés színházak fináléjában tűnt fel néhány pillanatra. Káel Csaba most igencsak hosszan működtette a fénymegszakítót, ami egyszer csak minden indok nélkül kialudt. Fotó: Kadelka László A produkciót egyedül Vashegyi György viszi a vállán: a karmester értő módon vezényli a korabeli hangszereket is megszólaltató Orfeo Zenekart és a Purcell Kórust. Miután mindkettő saját együttese, így érthető a magas szintű teljesítményük. Az énekesekről mindez már kevésbé mondható el, náluk nem igazán lehetett érezni, hogy ennek a teremnek milyen is az akusztikája. Amikor viszont a kórus megszólalt, az egész teremben szétáramlott tisztán csengő hangjuk. |
