A próba próbája

Színpad

(MTI) - Mindaddig nem veszti el aktualitását ez a darab, míg lesznek a Földön olyan helyek, ahol a hatalom visszaél erejével, s tombol az erőszak - hangzott el hétfőn azon a sajtóbeszélgetésen, amelyet a Magyar Állami Operaházban rendeztek Fodor-Bach-Presser A próba című rockbalettje felújításának kapcsán.

Az újságíróknak arra is lehetősége volt, hogy megtekintsék a próbát, vagyis A Próba próbáját láthatták.

A darabot két alkalommal - június 30-án, illetve július 1-én mutatják be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Magyar Állami Operaház balett-társulatának közreműködésével. A tervek szerint a darabot ősszel ismét felújítja a Magyar Állami Operaház, s októbertől az érdeklődők az Erkel Színpadán láthatják.

A két felvonásos balett, amelynek szövegkönyve Nikosz Kazantzakisz görög író Akinek meg kell halnia című regénye alapján készült, 1982-ben volt az ősbemutatója, s 1995-ig nagy sikerrel játszották az Erkel Színházban. Az ősbemutatón Jézus szerepét Dózsa Imre táncolta, Mária Magdolna szerepében Pongor Ildikót láthatta a közönség, s Keveházi Gábor volt Júdás.

"Minden nap megfeszítjük a magunk Jézusát, minden nap Jézusokat akasztunk és gyilkolunk" - foglalta össze a darab lényegét Fodor Antal koreográfus, akinek A próba volt a legnagyobb közönségsikert aratott műve.

A koreográfus beszélt a darab megszületéséről, amellyel az Operaház konkurenciát akart támasztani a Győri Balettnek. Ennek érdekében a legjobbakkal társult - Johann Sebastián Bach-hal és Presser Gáborral, aki egy éven át dolgozott a darab zenéjén. Mint Fodor Antal megjegyezte, Presser helyében mindenki más megpróbált volna "Bachszerű" zenét komponálni. Azonban a mai jelenetek aláfestésére egészen más zenét született, s mégis, a kétfajta dallam szerves egységet képez.

A darabot Indiától az Egyesült Álalmokig gyakorlatilag az egész világon bemutatták, Nyugat-Európában több ezerszer játszották. Felvette műsorára több Kelet-Európai színház, s játszotta a Szentpétervári, akkor még leningrádi Kirov Balett is.

A leningrádi előadásnak hála Fodor Antal fiatal "szovjet" koreográfussá avanzsált. Bárhol szerepelt ugyanis a világban a darabbal a Kirov Balett, a helyi sajtó mindig az egekig magasztalta a szovjet koreográfus művészetét.

Ami a balett mostani felújítását illeti, a koreográfiája nem változott. Ennek ellenére, mint Keveházi Gábor, az Operaház balett-igazgatója, aki az ősbemutatón Júdás szerepét táncolta, megjegyezte, a fiatal művészek egészen másként, a mai kor divatjának megfelelően adják elő, mint annak idején tette az eredeti csapat. Szavai szerint nagyon mai előadást lát majd a közönség.

"Amíg lesz a hatalommal visszaélő ember, amíg van terror, addig a darab nem veszti el aktualitását" - jegyezte meg Keveházi Gábor.

A kor szellemének megfelelően "az eredetinél sokkal militánsabb előadás született" - tette hozzá Fodor Antal. Elmondása szerint a hatást az állarcos kommandósok is erősítik majd, akik körbeveszik majd a nézőteret. Ám a VIP-vendégeket jó előre figyelmeztetik a várható fejleményekről, "nehogy valaki ijedtében mobiltelefonján segítséget kérjen" - jegyezte meg a koreográfus.

A margitszigeti premieren Jézus szerepében Nagy Tamás, a Magyar Állami Operaház Philip Morris Magyar Balett-díjas magántáncosa lép fel, aki jelenleg a Holland Nemzeti Balett szólistája. Júdásként ifj. Nagy Zoltán Kossuth-díjas táncművészt láthatja a közönség, Mária Magdolna szerepét pedig Keveházi Krisztina táncolja.