Próbálják az Amadeust

Színpad


petershaffer_amadeus_byphillyistcom.jpg
Az amerikai Wilma Theatre Amadeusa

A fikción alapuló előadásban Kőszegi Ákost (Salieri), Szemenyei Jánost (Mozart), Magyar Évát, Horváth Erikát, Kiss Jenőt, Csizmadia Lászlót, Tóth Mihályt, Portik Györffy Andrást, Sorbán Csabát, valamint Hajdú Melinda egyetemi hallgatót láthatják majd a nézők.

 
A Katona József Színház tájékoztatója szerint a március 11-i olvasópróbán Bagó Bertalan rendező hangsúlyozta, hogy egyfajta szenvedéstörténetet szeretne megjeleníteni a színpadon: a darab középpontjában álló Antonio Salieri gyötrődését, aki felismerte az ifjú Mozart zsenialitását, s egyúttal saját zeneszerzői korlátait. Salieri nem érti, hogy mély hite és állhatatossága jutalmául miért nem kapott Istentől olyan tehetséget, mint Amadeus. Hiszen ő mindent elkövet, hogy maradandót alkosson, mégsem jár sikerrel. Emiatt minden lehetséges eszközzel megpróbálja ellehetetleníteni ellenfelét.