Rába Roland kapja idén a Gábor Miklós-díjat

Színpad

(MTI) Koltai Tamás tájékoztatása szerint a Gábor Miklós-díjat április 11-én, szerdán adják át a Nemzeti Színházban a Hamlet előadása után, a közönség jelenlétében. A Gábor Miklós-díjat Vass Éva, a művész özvegye alapította, a Gábor Miklós születésnapját megelőző egy év legjobb Shakespeare-alakításának díjazására.
 
Vass Éva Opheliát alakította a Madách Színházban több mint háromszázszor játszott, éppen ötven évvel ezelőtt, 1962-ben bemutatott Hamlet-előadásban, amelyben Gábor Miklós volt a címszereplő. A díj bronz plakettje ? egyik oldalán Shakespeare, a másikon Gábor Miklós arcképével ? Vígh Tamás Kossuth-díjas szobrászművész alkotása. 
 
Koltai Tamás elnök mellett a kuratórium tagja Ascher Tamás, Meczner János és Spiró György. A díjat minden évben április 7-én, Gábor Miklós születésnapján, vagy ahhoz közeli időpontban adják át.
 
Eddig többek között Kulka János, László Zsolt, Blaskó Péter, Király Levente, Herczeg Zsolt, Balázs Zoltán, Pogány Judit, Hajduk Károly, Szegezdi Róbert és Hatházi András (Kolozsvár) részesült Gábor Miklós-díjban.
 
Az idei díjazott, Rába Roland színész-rendező 1998-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Zsámbéki Gábor színészosztályában. Diploma után a Katona József Színházhoz szerződött. A Krétakör Színház tagja 2002. augusztusától, 2008-ban pedig a Nemzeti Színházhoz szerződött. Művészetét 2007-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 2011-ben neki ítélték a Fehér György-díjat.
 
Számos színházi és filmszerep megformálása mellett Rába Roland rendezései között van a Pánik, a Mein Kampf (Harcom), a Jó estét nyár, jó estét szerelem és a Yerma című előadás.
 
Jelenleg a Nemzeti Színházban a Hamlet mellett A jég, a Pánik, az Én vagyok a Te és az Egy lócsiszár virágvasárnapja című előadásban látható a színész, aki a jövő évadban távozik a társulattól.