Rebecca - a negyedik operettszínházi siker Bukarestben

Színpad

 
Évek óta sikeresen működik együtt a Budapesti és a Bukaresti Operettszínház, először Béres Attila, a magyar teátrum főrendezője állította itt színpadra A víg özvegyet, aztán Kerényi Miklós Gábor rendezte meg a Rómeó és Júliát ? ez volt egyébként az első mai musical a román fővárosban ?, majd tavaly A Csárdáskirálynőt is. A siker minden alkalommal akkora volt, hogy az intézmény direktora felkérte a magyar alkotói csapatot a negyedik előadás, a Budapesten immár egy esztendeje teltházzal játszott Rebecca színrevitelére.
 
A produkciót hosszas válogatás előzte meg, Béres Attila a zeneszerző Lévay Szilveszterrel közösen nevezte meg, kik játsszanak a Rebeccában, melynek kettős szereposztásban május 7-én és 8-án volt a premierje a Ion Dacian teátrumban.
Lévay Szilveszter és Michael Kunze musicalje mindkét bemutatón hatalmas sikert aratott, a művészeket és a kreatív csapatot állva ünnepelte a közönség, csakúgy, mint a jelenlévő szerzőket.
 
A bukaresti premieren jelen volt Magyarország nagykövete, Füzes Oszkár mellett a román miniszterelnök-helyettes, Markó Béla, aki elmondta, hatalmas dolognak tartja, hogy az ottani zenés színházi életben ilyen erővel vannak jelen a magyarok, főként a Budapesti Operettszínház alkotói.
 
Érdekesség egyébként, hogy Béres Attila legközelebb a Nagymező utcában ismét egy olyan darabot visz színre, amelyet kétszer már megrendezhetett: 2009-ben először Jekatyerinburgban, a Sverdlovsk Zenés Színházban, majd a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az Operettben 2011. október 20-án lesz a premierje Lehár Ferenc Cigányszerelem című művének.