Rendhagyó Háry János és Finálé fesztivál a szegedi színházban

Színpad

 Juronics Tamás

(MTI) - Valódi összművészeti produkció lesz a Háry János, a színpadi játék, a zene és a tánc egyenrangú, egymást erősítő eleme az előadásnak ? mondta Juronics Tamás, a szegedi teátrum művészeti vezetője, a darab rendezője. Mint a Kossuth-díjas művész a május 5-i bemutató kapcsán fogalmazott, a nagyotmondó figura alakja több nemzet irodalmában megjelenik, a Háry Jánosban azonban sokkal erősebb a honvágy és a hazaszeretet, "éppen ezért többet is mond a magyar lélek számára". A darabban folyamatosan érezhető a valóság és az illúzió közötti feszültség, ezt jelenítik meg a színpadon a Szegedi Kortárs Balett táncosai és ezt erősíti az is, hogy Háry alakját is két színész formálja meg: a fiatal katonát Cseh Antal, az idős obsitost Ádám Tamás alakítja.
    

Gyüdi Sándor főigazgató arról beszélt, hogy a nyár közeledtével az emberek egyre kevesebbet járnak színházba, és ezt ellensúlyozandó rendezi meg első ízben évadzáró kamaraszínházi fesztiválját a Szegedi Nemzeti Színház. A Finálé című, május 23-án kezdődő rendezvénysorozaton a dél-alföldi régió társulatai mutatkoznak be a Tisza-parti városban.
    
A találkozó első napján a Szolnoki Szigligeti Színház produkcióját, Dario Niccodemi Hajnalban, délben, este című szerelmi komédiáját láthatja a közönség. A műsoron két szegedi produkció, Görgey Gábor Mikszáth különös házassága című darabja és Egressy Zoltán Sóska, sült krumpli című tragikomédiája is szerepel. A Kecskeméti Katona József Színház Donald Margulies amerikai drámaíró Vacsora négyesben című színdarabját hozza el a fesztiválra, a békéscsabai társulattól pedig a Színházkomédiát láthatja a szegedi közönség.
    
Május 28-án gálaesten adják át a szegedi színházi hagyományos szakmai elismerését, a Dömötör-díjat. Az elismerés tizenkét kategóriája a teljes szegedi színházi életet lefedi. Tíz kategóriában ? a legjobb női és férfi színészi alakítás, operaénekes és opera-énekesnő, táncos, rendező, díszlet- és jelmeztervező, valamint női és férfi mellékszereplő ? a közönség szavazatai alapján dől el, ki veheti át az elismerést. A legjobb háttérmunkás címet a szegedi társulat tagjai, dolgozói adományozzák titkos szavazással, az életműdíjat pedig a kuratórium ítéli oda.