Rendhagyó program a Képzett társítások huszonötödik estjén

Színpad

 Parti Nagy Lajos

(MTI) - "Olyan előadással készülünk, amilyen még soha nem volt" - fogalmazott a 25. előadásról Eszéki Erzsébet. A sorozat szerkesztője felidézte: 2006 szeptembere, a sorozat indulása óta több kitűnő jazz-zenész is bámulatos érzékenységgel, rendkívül eredeti módon adta hozzá a magáét az írók történeteihez és a felolvasásokhoz. Így sokszor merőben újszerű, izgalmas irodalmi-zenei párbeszéd alakult ki az esten a kölcsönhatásoknak köszönhetően.

   
A Bárka Színházban indult, majd a Nemzeti Színházba költözött Képzett társítások sorozatban ezúttal nem az író határozza meg, hogy kik azok a zenészek, akiknek a zenei világa jól illik hozzájuk és vendégükhöz. Most az összeállított zenei staféta adja az est alapját. A staféta sorrendje meglepetés, de minden zenész játszik duóban egy-egy zenész társával és szólóban is, az esten fellépő írók, költők pedig a szólók után reagálnak a zenei témákra.
   
A fellépő zenészek: Balázs Elemér (dob), Barcza Horváth József (nagybőgő), Dés László (szaxofon), László Attila (gitár) és Oláh Kálmán (zongora). Akik pedig válaszolnak nekik: Lator László, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina és Závada Pál. Mindannyian olyan művészek, akik Alföldi Róbert vendégei voltak már a sorozat valamelyik estjén - mondta Eszéki Erzsébet.