Rendőr írta ősbemutató Miskolcon

Színpad


musicalmuhely_miskolc_noebarkaja_01.jpg
 Jelenet az előadásból
 
(MTI) - Az Albert Tamás rendőr-százados által írt Noé Bárkája, avagy az özönvíz legendája című darab a Musical Műhely Miskolc társulatának színházi produkciója. A musical a klasszikus bibliai történetet dolgozza fel, modern felfogásban. A legendát aláfestő muzsika ugyanis tartalmaz például rock és rap elemeket is.
   
A darab érdekessége, hogy a forgatókönyvet és a zeneszerzést a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatóságának főnyomozója jegyzi. Emellett kuriózum, hogy a nyomozó felesége (Koldus), és kislánya (Tigris) is fellép a musicalben. Sőt a sminkmester szerepét Vozár Viktória rendőr-törzszászlós a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozója kapta - mondta el Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
    

A két felvonásos és 43 szereplőt felvonultató előadást a Miskolci Nemzeti Színház Déryné díjas színművésze, Fandl Ferenc rendezte.

   
A tervek szerint a darabot Borsod megye több pontján is bemutatják a következő időszakban.