Réthly Attila nem indul

Színpad

 Réthly Attila

(MTI) - Az erről szóló levélbeli értesítését szerdán kapta meg a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke. Talabér Márta, a színházat fenntartó és a pályázatot kiíró közgyűlés alelnöke emlékeztetett arra, hogy kedden egy hírportálon Réthly Attila már közzétette veszprémi pályázata visszavonását, ám ezt a megyegyűlés vezetése nem tekinthette hivatalos közlésnek, az csak szerdán érkezett meg.

 
Talabér Márta kiemelte: immár végleges, hogy ketten pályáznak a színház igazgatói posztjára: Oberfrank Pál színész - aki Eperjes Károllyal, a teátrum művészeti tanácsadójával közösen kívánja vezetni az intézményt - és Sopsits Árpád rendező.
 
Az elkövetkező hetekben a pályázatokat a megyei önkormányzat kulturális, vallásügyi és kisebbségi bizottsága, továbbá egy szakmai grémium is véleményezi, majd a megyegyűlés várhatóan január 28-án dönt az új igazgató személyéről.
 
A Petőfi Színháznál az eddigi igazgató, Bujtor István halála miatt kell új vezetőt választani.