A Romlással vendégszerepel Lendván a Vígszínház

Színpad

 
(MTI) - A magyar határhoz közeli városban, a főként magyarok lakta Lendván a színházban a magyar bérlet előadásaként mutatják be a Romlás című drámát a Vígszínház művészei. 
    
Szikora János, a darab rendezője elmondta, hogy Pozsony, Kolozsvár és Újvidék (Novi Sad) voltak eddig a dráma bemutatásának állomásai, és akkora volt a siker, hogy mindenütt állva ünnepelték a színészeket: Hegedüs D. Gézát, Hegyi Barbarát és Bata Évát. Valószínűleg ez a sikersorozat kelthette föl a lendvai érdeklődést - vélekedett a rendező.
    
A Romlást több mint két éve játsszák a Vígszínházban, illetve a Pesti Színházban, és a rendező azt mondta: "magam is úgy érzem, hogy különös érésen ment keresztül a darab, sok új dologgal gazdagodott. Szerencsés találkozás volt a dráma és a színészek között."
    
A siker egyik kulcsa, hogy a színészeket a darab inspirálja, minden előadásra megújulnak, nem játszanak sablonosan - fejtette ki. A jó darab jele, hogy a rendezői példány tiszta marad, nem kell hozzányúlni - árulta el a rendező. A Romlás rendezői példánya is tiszta maradt, alig egy-két megjegyzést írt bele, mert Bartis Attila annyira ismeri az emberi beszéd törvényszerűségeit, hogy nem kellett a szöveghez hozzányúlnia - hangsúlyozta Szikora János.
    
A rendező beszélt arról is, hogy amikor a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója volt, színdarabpályázatot hirdetett, ezt nyerte meg Bartis, és egy év alatt elkészült a drámával. Mivel azonban nem tudott szereposztást csinálni, vagyis nem voltak a társulatban olyan karakterek, amelyeket a darab megkívánt, a fiókjába tette a drámát. Később megmutatta Marton Lászlónak, a Vígszínház akkori igazgató-főrendezőjének, akit elbűvölt a színmű. Ennek nyomán került a Vígszínház házi színpadára, majd az egyre nagyobb érdeklődés hatására a Pesti Színházba - idézte fel a darab bemutatásának történetét Szikora János.