Ruszt-emlékkönyvsorozat Zalaegerszegen

Színpad

(MTI) - Mint azt Nánay István kritikus, drámapedagógus, az öt éve elhunyt rendező hagyatékának egyik gondozója elmondta, Ruszt Józsefnek gazdag írott hagyatéka van, ami kevés rendezőről mondható el. Számtalan írása maradt fenn; 1962-től haláláig naplót vezetett, rendezéseihez gazdag jegyzetanyagot készített, tanulmányokat írt. Halála előtt a közeli barátait, Tucsni Andrást, a Hevesi Sándor Színház irodalmi vezetőjét, Forgács András írót és Nánay István drámapedagógust hatalmazta fel, hogy írott hagyatékát gondozzák, és ha lehet, közreadják.
    

A most megjelent két kötet Ruszt József munkásságának első tíz évét fogja át. Az első - Ruszt József: Napló, Rekviem című - könyvben bőséges válogatás található naplójából, amely arról tanúskodik, mi foglalkoztatta ebben az időszakban, hogyan alakult ki művészi habitusa. Ebben a kötetben található meg egyetlen drámája is, amelyet még 25 évesen írt Rekviem címmel, Gellért Endrének, a Nemzeti Színház főrendezőjének állítva emléket, aki pár évvel korábban követett el öngyilkosságot. A dráma nem Gellért Endréről szól, inkább az öngyilkosság körülményeit dolgozza fel - mutatott rá Nánay István.
    
A második - Ruszt József: Színészdramaturgia, A Színitanoda
című - kötetben két színészpedagógiai munka olvasható. Az elsőt 1968-69-ben adták ki, és hosszú időn keresztül Sztanyiszlavszkij írása mellett az egyetlen magyar nyelvű színészpedagógiai tanulmány volt. Ruszt József a halála előtti utolsó félévben újra szerette volna írni ezt a kötetet, de betegsége miatt csak az első fejezetet tudta befejezni. 
    
A másik tanulmány 1990-ben készült, a Független Színpad létrehozásakor. A kétkötetes tankönyv korábban már kéziratban olvasható volt, de nyomtatott formában először jelent meg.
    
Nánay István beszélt arról is, hogy a sorozat következő darabjaiban a tervek szerint közreadják a rendezéseihez készített írásokat, naplórészleteket, valamint jó pár olyan levelet is, amelyet a színészeknek írt munka közben.
    
Ruszt József írásos hagyatékából akár 15-20 kötetet is meg lehet még jelentetni - fűzte hozzá Nánay István. A dokumentumokat - a Hevesi Sándor Színház alapítója szándékának megfelelően - Szilasi Attila ügyelő, a zalaegerszegi társulat tagja őrzi.
    
A köteteket a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban és néhány könyvesboltban vásárolhatják meg az érdeklődők.