A rút kiskacsa-effektus Békéscsabán

Színpad

Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az EU tagállamainak megállapodása értelmében létrejött Youth in Action - Fiatalok lendületben program - célja a nem formális nevelési programok támogatása fiatalok számára.

 
A Fiatal Színházművészeti Szakközépiskola (Színitanház) 2008 júniusában pályázatot nyújtott be a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálathoz. A nyertes anyagnak köszönhetően, három országból (Romániából, a Kolozsvári Egyetemről és Szerbiából, a Novi Sad-i Színiakadémiáról) összesen harminc fiatal vesz részt az ifjúsági cserében.
 
A rút kiskacsa-effektus - az egyén és a társadalom viszonya a kirekesztettség tükrében elnevezésű program során minden csoport a saját tapasztalatai alapján dolgozza fel a kitaszítottság, másság, esélyegyenlőség témakörét.
 

A programban részt vevő, színészi pályára készülő fiatalok, szakemberek segítségével, végül közös előadást hoznak létre, amelyet, a munkafolyamat zárásaként, a Békés Megyei Jókai Színházban adnak elő szeptember 12-én.