Saját átvilágítását kéri Keveházi Gábor balettigazgató is

Színpad

 Keveházi Gábor

Mint Keveházi Gábor közleményében fogalmaz: "az operaház miniszteri biztosánál írásban kértem mindenre kiterjedő teljes átvilágításomat, továbbá mint az operaház balettigazgatója javasolom és ezennel nyilvánosan megkérem Horváth Ádám miniszteri biztos urat, hogy Harangozó Gyula volt balettigazgató balettigazgatói megbízatásának teljes időszakára eső átvilágítását kezdeményezze és indítsa el".

   
Keveházi Gábor hangsúlyozta: a miniszteri biztosi poszt egyik várományosaként feltűnt Harangozó Gyula - 1995 és 2005 között budapesti, azóta pedig bécsi balettigazgató - személyét érintő, anyagi visszaéléseket megfogalmazó nyilatkozatai semmilyen pontban, állításban nem felelnek meg a valóságnak, igazságalapjuk nincs.
 
A személyét érintő minden elhangzott és megjelent kijelentéssel kapcsolatban Harangozó Gyulának bíróság előtt kell felelnie.
   
A balettigazgatói posztra szeptember elsejétől újabb öt évre kinevezett Keveházi Gábor első rendű fontosságúnak tartja, hogy a balettegyüttesben munkáját nyugodt, tisztázott körülmények között, zavaró elemektől és tényektől mentesen folytathassa - olvasható a közleményben.