SAVARIA TÖRTÉNELM I KARNEVÁL

Színpad

Plautus: A bögre
 
Történelmi jelmezbe bújva múlatni az időt, szép termetű gladiátorokkal és komoly fegyverzetű római katonákkal találkozni a sikátorokban, tűzfúvók és középkori artisták lélegzetelállító mutatványaiban gyönyörködni izgalmas, maradandó élmény - de hol is találja meg mindezt egy helyen és egy időben a kíváncsi turista?
Nem máshol, mint az antik Savaria, a közel 2000 éves Szombathely városában, ahová újból - immáron hatodik alkalommal - karneválozni hívom Önöket ()
() Bízom benne, hogy az esemény részletes programjából válogatva Önt is Savaria vendégeként üdvözölhetjük majdan a karneváli forgatagban.

Ezekkel a szavakkal invitál minket Szommer Ildikó karneváligazgató a jeles eseményre. Bár szerdán (augusztus 24-én), még a szombathelyi Fő tér nem volt olyan állapotban, mint ahol ilyen nagy rendezvényre készülnének.
Az egész teret behálózó árokásást ugyan felfüggesztették, és ideiglenesen betemették, valamilyen puha kulimázzal lefedték, ha azonban az ember rálép, besüpped alatta. Kikészítették a tribünnek való alkatrészeket, de kötve hiszem, hogy erre a talajra azt fel lehet állítani.
De ez csak a Fő térre igaz, a városban számos helyszínen zajlanak majd az események, ahol - ha az időjárás is engedi - remek programok között válogathat a remélhetően nagyszámú vendégsereg.

Plautus: A bögre
 
Ízelítőül a helyszínek:

KARNEVÁLSZÍNPAD (BATTHYÁNY TÉR)

A karneváli nagy programok helyszíne. A Fő térről ide kerültek át a látványos koncertek, bemutatók. A Karneválszínpadon lép fel többek közt a török zenét játszó Arasinda, a Vujcsics Együttes, latin gitárzenével a Balkan String, a David Klezmer Quintet és a Bes o droM.

ÖREG VÁROS VÁSÁRA FORUM ET MERCATUS

A középkori hangulatot felidéző kézművesek és vásárosok idén a Fő téren és a Thököly utcában várják a míves vásárfiára vágyókat.

Plautus: A bögre
 
EGYHÁZMEGYEI KOLLÉGIUM UDVARA
TEATRUM SAVARIENSES

A meghitt helyszínen egy igazi színházi csemegét láthat a közönség; a Karneválszínpad idei előadása Plautus: A bögre című komédiája. A főbb szerepekben ezúttal is láthatók lesznek a karneváli nagyközönség kedvencei: Jordán Tamás, Egri Márta, Hollósi Frigyes, Bezerédi Zoltán.

FÓRUM SZÍNPAD - VÁROSHÁZA

Színpad a belváros szívében, ahol zsonglőrök, mutatványosok, hastáncosok, artisták szórakoztatják egész álló nap a nagyérdeműt, esténként pedig a színpad a koncertek helyszíne. Itt látható az Omnia Együttes, a Romano Drom és a Budapest Ragtime Band is.

Plautus: A bögre
 
BELSIKÁTOR TEATRA IN VICO

Az ókor és a középkor jellegzetes figurái kelnek életre a Belsikátor Utcaszínházi előadásában: Csipkerózsika és János vitéz mellett találkozhat a megcsalt férj, vagy éppen a kikapós cseléd örökérvényű alakjával.

FERENCES KERT CASTRA MILITARIA

Ókori legiósok, gladiátorok, középkori lovagok és lovasíjászok népesítik be a kertet az Ókori Hagyományőrzők II. Nemzetközi Találkozója keretében. Lesz itt reggeltől estig fegyveres hadgyakorlat, ahogyan egy harci találkozóhoz illik, de ez a helyszíne a Közép-Európában egyedülálló középkori tüzes játék bemutatójának is.

Plautus: A bögre
 
BOROK UTCÁJA VIVA VINORIUM

Ha Bacchus, a szerelem és a bor istene ellátogatna a karneválra, biztosan e helyszínen múlatná az időt jó bor, finom lepények, rétesek, fergeteges hangulat kíséretében.

KALANDVÁR CAMPUS LUDENDI

A karneváli látogatók egyik legkedveltebb helyszíne, hiszen a Gáyer-park árnyas fái alatt kicsik és szüleik egyaránt tartalmas kikapcsolódásra találnak. Bárki kipróbálhatja ügyességét az ókori kézműves udvarban, megismerkedhet a régi világ szépségeivel a Magor életmód táborban.

Plautus: A bögre
 
ROMKERT HORTUS PUBLICUS

Az ókori Savaria ma is meglévő falai közt a római város civil élete elevenedik meg; kézművesek, kereskedők, rabszolgaárusok népesítik be a Romkertet, hogy aztán egy jó üzlet után bárki leöblíthesse torkát a korhű tabernában.

THÖKOLY IMRE UTCA - CSEPÜRÁGÓK UTCÁJA

Az elfáradt karneváli közönség helyszíne, ahol finom étkek és itókák társaságában vásári komédiások, langaléta garabonciások, és zenészek szórakoztatják a nézelődőket.

Plautus: A bögre
 
FERENCES TEMPLOM BASILICA MISICALE

A karneváli kavalkád zajában egy csendes helyszín a csendes műfajoknak: itt lép fel többek közt barokk muzsikával a Király Consort, régi magyar énekkel pedig Écsi Gyöngyi.

Plautus: A bögre
 
KÍSÉRŐ RENDEZVÉNYEK HELYSZÍNEI;

MEDITERRÁN UDVAR

Latin gitárzene, római kori divatbemutató, tűzzsonglőrök, pajkos versek várják a Belső Uránia Udvarba tévedőket.

ISIS GALÉRIA

Kiállítások, közönségtalálkozók várják a Kossuth Lajos utca 19. sz. alatt a csendesebb kikapcsolódásra vágyókat.

Fotó: http://www.savariakarneval.hu/