Schwajda-emlékestet tartottak Békéscsabán

Színpad

Az eseten elhangzott, hogy Selmeczi György, zeneszerző, a kaposvári színház zenei igazgatója, Schwajda pályatársa és barátja ekként jellemezte őt halála után: ?Született színi direktor volt, mindent egyesített a személyiségében, ami a színi direktor ethoszához hozzátartozik (?): egyszerre tudott társulati harmóniát és szellemi izgalmat teremteni.? nemzetközi színházi körben is ismert, elismert volt. Anatolij Vasziljev orosz rendező pedig Nemzeti Színházbeli búcsúztatójakor így jellemezte elhunyt barátját: ?elvhű, nagyvonalú, kreatív, érdeklődő, de legfőképp nemzeti?.
 

felingszinhaz_csoda_01.jpg
Csoda

A jeles színházi alkotó, drámaírói munkásságát felidéző Féling Színház 1985-ben mutatta be Schwajda Csoda című darabját, amely több fesztiválon ?arany minősítését?, nívódíjat kapott. Az 1985-ös előadásban Petényi Borbála, Salka Zsuzsanna, Miksi Attila, Vasvári Csaba, Szuromi László, Skorka Tibor, Mohai Pál szerepeltek. A később 2008-ban felújított, s több mint 20 előadásban, eleddig osztatlan sikerrel játszott előadásban Petényi Borbála, Salka Zsuzsanna, Skorka Tibor, Fejes István, Csipke Sándor, Petényi-Skorka Balázs, Steinwender József játszanak

 

Az, hogy Schwajda diplomamunkájának bemutatójára annak idején (1973, Mesebeli János) Békéscsabán került sor, valamint, hogy a Féling Színház a szerző drámájának előadásaival ért el osztatlan sikert, ?megkerülhetetlen? és természetes ?kötelezettség? volt a színházi alkotó emléke előtti tiszteletadásra.

 
A megemlékezésre kétrészes műsor keretében került sor. Az első részben Józsa Mihály idézte fel a nagy ?színházcsináló? munkásságát, miközben rövid részleteket hallgathatott a közönség (felolvasó-színházi formában) a Mari, a Himnusz és a Szent család című Schwajda drámákból. A második részben a Csoda alapján készült előadást nézhették meg a megjelentek.