 |
"Senkálszky Endrét Magyarországon kevesebben ismerik, mint illene, s mint amilyen jelentős az életműve. Erdélyi, közelebbről kolozsvári színész, de az egyetemes magyar színjátszás kiemelkedő művésze. Úgy mondják, a 98 éves Senkálszky Bandi bácsi Európa legidősebb aktív színésze, aki például Tompa Gábor III. Richárd-rendezésében még most is fellép. 81 éve lépett először színpadra, és 1939 óta tagja a különböző néven működő kolozsvári magyar teátrumnak, amelynek igazgatója is volt, méghozzá a legnehezebb időkben. Tanított a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, azaz a Színművészeti Főiskolán. Rendezett is, többek között az 1977-es nyugdíjaztatása után 14 darabból álló görög tragédiasorozatot mutatott be. A 20. századi magyar színjátszás élő tanúja. Pályája elején vándortársulatokkal járta az országot, megélte a magyar nyelvű színház betiltását, feléledését, ismételt elnémítását, s a háború utáni újrakezdését. Emlékezete, lejegyzett emlékei és dokumentumgyűjteménye nélkülözhetetlen színháztörténeti forrás. Sokáig hősszerepeket játszott a mindenkori korstílus követelményei szerint. Később egyre inkább jellemszínészi feladatokat kapott. A komédiázás sem áll távol tőle. Korosodván sem ragadt bele egyetlen színészi modorba. Képes az alkalmazkodásra: a Kolozsváron megfordult, különböző stílusirányzathoz tartozó rendezők mindegyike jól tudott vele dolgozni. Természetesen minden alakításában ott van az a félreismerhetetlen mag, amely színészetének esszenciája. Másként beszél, mint ifjú pályatársai, hiszen neki ma is a szó az elsődleges kifejezési eszköze. (Nem véletlen, hogy a kolozsvári rádió legtöbbet foglalkoztatott művésze.) Tartásában mindig méltóság van, az általa megformált alakok kis távolságtartással, rálátással viszonyulnak a színpadi környezetükhöz. Számára még evidencia, hogy a színház olyan szent hely, ahova lélekben és testben ünneplőbe öltözötten illik belépni. Végtelenül alázatos, szerény. Munkabírása legendás. Lénye, etikája, pontossága, művészi elmélyültsége generációk sorának volt és ma is példa" ? írja a díjazottról Nánay István kritikus.
