Sikeres évadot zárt a révkomáromi Jókai Színház

Színpad

(MTI) - "Szakmailag és úgy gondolom, a látogatottságot tekintve is az utóbbi évek egyik legerősebb évadát tudhatjuk magunk mögött, ami természetesen nem azt jelenti, hogy nincsenek hiányosságok, de en bloc meg vagyok elégedve" - idézte az Új Szó című pozsonyi napilap keddi számában Tóth Tibort, a Jókai Színház igazgatóját, aki a hétfői évadzáró társulati ülésen jelentette ki mindezt.
 

magyarszinhazakkisvardaifesztivalja_komaromijokaiszinhaz_enekesmadar_szvrcsekanita_tothtibor_fabotibor_szotakandrea_D_ATI20090619035.jpg
Az Énekes madár a Jókai Színház előadásában
 
 
Évadértékelő beszédében az igazgató rámutatott: a népszínházi jellegből adódóan a műfaji sokszínűséget kell szem előtt tartani a jövőben is. "A Jókai Színház akkor lehet életképes, ha a történetjátszáson túl aktuális üzeneteket is hordoz" - szögezte le Tóth Tibor. Hangsúlyozta, hogy az aktuálpolitikai csatározásokat megpróbálják teljesen kizárni a színház falai közül. Az igazgató úgy érzi, a szlovákiai színházak is fokozatosan felfigyelnek a Révkomáromban folyó munkára, idén például nagy sikerrel adták elő a turócszentmártoni fesztiválon az Antigonét.
 
 
Az elmúlt évadban hat bemutatót - Háry János, Szomorú vasárnap, Antigoné, Mandragóra, Énekes madár, Primadonnák - láthatott a közönség. A jövő színházi évadban ugyancsak hat bemutatóval készülnek: Süsü, a sárkány, Három nővér, Anconai szerelmesek, A Pityu bácsi fia, Lóvá tett lovagok és A régi nyár. Érdekesség és újdonság, hogy Csehov darabját - Három nővér - a nagyszínpadon és stúdióváltozatban is előadják.
 
A Jókai Színházban néhány személyi változás is történik: Tyukodi Szabolcs, Manases István és Germán Zille elhagyja a színházat, két friss diplomás csatlakozik viszont a társulathoz: Majorfalvi Bálint és Tarr Dóra.