Sikeres évadot zárt a kassai magyar színház

Színpad

(MTI) - A Kassai Thália Színház ebben az évadban 150 előadást tartott, ebből 78-at Kassán, 59 előadást Szlovákiában másutt, és a társulat 13 alkalommal lépett színpadra külföldön - írta a Felvidék Ma szlovákiai hírportál (www.felvidek.ma).
    
Az elmúlt évadban a társulat öt bemutatót tartott: a Cyrano de Bergerac-ot, az Equust, a Szerelem, óh!-t, továbbá A padlást és Az ördögöt láthatta a közönség.
 

kassaithaliaszinhaz_azordog.jpg
Jelenet Az ördögből
Az évad lezárását követően már készülődik a társulat az ősszel kezdődő következő évadra. A 2009-2010-es 40. szezonban hat bemutatót terveznek. A nyári szünet utáni repertoárban szerepel a Zágon István és Somogyi Gyula könnyed dallamokkal fűszerezett Fekete Pétere, Carlo Goldoni klasszikus komédiája, a Két úr szolgája, Martin McDonagh darabja, a Leenane szépe, továbbá a Valahol Európában és az Orfeum című zenés kabaréest.
    
November 29-én ünnepi előadást tartanak a színház fennállásának négy évtizedére emlékezve, valamint tisztelegve a mintegy kétszáz éves kassai magyar színházi hagyományok előtt.