Sikerrel zárt a THEALTER

Színpad


ivodimcsev.jpg
Ivo Dimcsev
 
Több mint 60 eseményt kínáltak az ide látogatóknak: a színházi előadások mellett 3 kiállítással, könyv- és lapbemutatókkal, ingyenes szabadtéri és szakmai programokkal, koncerttel várták az érdeklődőket. A találkozó programjában 8 ősbemutató szerepelt, melyek közül 5 csak Szegeden volt látható, a fesztivál ideje alatt. 6 olyan produkciót is kínáltak ? határon túli magyar és külföldi alkotók tolmácsolásában ? amellyel Magyarországon csak itt találkozhatott a szakmabeli és a laikus közönség.
 
Az idén megújult THEALTER FESZT egyik legfontosabb célja volt, hogy a közönséget minél nagyobb számban szólítsa meg. Közel háromezren váltottak jegyet a fesztivál előadásaira, ami 70 százalékkal több, mint tavaly. A jegybevétel kétszerese a 2011-esnek, ez a fesztivál költségvetésének 8?10 százalékát jelenti. Naponta átlagosan másfélszer annyi ember ült be az előadásokra, mint az elmúlt évben.
 
A legnépszerűbb program Pintér Béla és Társulatának két előadása volt, mindkétszer zsúfolásig megtelt a Kisszínház. Sokan voltak a TÁP Színház?Katona József Színház előadásán, a Kosztolányi Dezső Színház?MASZK Egyesület közös produkcióin, a szlovén Via Negativa, a bolgár Ivo Dimcsev, valamint Tanya Kabarova és Yael Karavan bemutatóján is.