Sikerrel zárult a Gyulai Várszínház 45. évadja

Színpad


Gyulaivar_20080808_3_x.jpg
A Gyulai vár

(MTI) - Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója elmondta: a színházi szakemberekből, művészekből és a támogatók képviselőiből álló Művészeti Tanácsadó Testület értékelése szerint sikeresen zárult a június 28-án kezdődött, és több mint egy hónapig tartó rendezvénysorozat. Az idei szezonban a várszínház 53 rendezvénnyel mutatkozott be az érdeklődőknek, ami azt jelenti, hogy a várban és környékén gyakorlatilag minden napra jutott egy-egy bemutató.

 
A direktor kiemelte a negyedik alkalommal megrendezett Shakespeare Fesztivált, amely immár nemzetközi hírűvé lépett elő, hiszen a színházi szakma élvonala mutatkozott be Gyulán. Ráadásul több olyan vendéggel is találkozott, aki kifejezetten e fesztivál miatt utazott Gyulára például Dél-Koreából, Kanadából és Japánból - tette hozzá.
 
Az igazgató hangsúlyozta, hogy kirobbanó sikert aratott például a londoni Shakespeare's Globe Theatre társulata (Rómeó és Júlia), de hasonlóan kiemelkedő produkciónak nevezte a litván Meno Fortas Színház Macbeth-előadását is. Különleges élményben részesülhettek azok a nézők is, akik láthatták a Japánból érkezett művet, a Téli regét. Gedeon József a magas színvonalú munkák között említette Gyula város szülötte, Erkel Ferenc Bánk bánjának előadását is, amely a debreceni Csokonai Színházzal közös produkcióban került színre Vidnyánszky Attila rendezésében.
 
A direktor a pénzügyi kérdésekről szólva hozzátette: az idén csaknem 11 ezer látogató váltott jegyet a darabokra, és a jegyár-bevétel mintegy 20 százalékkal növekedett.