Sokan jelentkeztek a Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekversenyre

Színpad

 
(MTI) - A budapesti selejtezőre több mint 130-an adtak be jelentkezési lapot. 2011 nagyszabású musical-projektje a Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny, amelynek célja lehetőséget adni a világ legkülönbözőbb országaiból, városaiból érkező tehetséges fiataloknak a megmérettetésre, elsősorban a világhírű, magyar származású zeneszerző művein keresztül. 
    
Az elődöntők lezajlottak már Marosvásárhelyen, Bukarestben, Münchenben, Tokióban, Szöulban, Grazban, a komponista szülővárosában, Szabadkán, valamint Budapesten. A szlovákiai helyszínen, az Érsekújvári Rockszínpadon betegség miatt csak június 6-án tartják az első mustrát.
    
A helyi szakemberekből álló zsűri mindenhol három kategóriában hallgatta meg a fiatal énekeseket: női szóló, férfi szóló és karakterénekes. A magyarországi elődöntőn, a Budapesti Operettszínházban két nap alatt több mint száz versenyző lépett a zsűri elé, melynek tagja volt Janza Kata színművész, Kocsák Tibor zeneszerző, a Madách Színház zenei vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense, Makláry László karmester, az Operettszínház főzeneigazgatója és Lőrinczy György kulturális menedzser, a Pentaton Művész- és Koncertügynökség ügyvezetője.
    
Tizenhét fiatal tehetséget juttattak tovább a középdöntőbe. Férfi szóló kategóriában Borbély Richárdot, Kocsis Dénest, Veréb Tamást, Kádár Szabolcsot, Lipics Barnát, Sándor Pétert, Szabó Dávidot, Szentmártoni Normant, Zádori Szilárdot és Barkóczi Sándort. 
    
Női szólóban Baranyai Annamáriát, Tóth Angelikát, Kiss Kamillát és Simon Boglárkát. A karakterénekesek sorába Kerényi Miklós Mátét, Horváth Cintiát és Fejes Szandrát sorolták. Grazból hat, Münchenből hét, Marosvásárhelyről két, Bukarestből három, Szabadkáról négy, Tokióból és Szöulból pedig két-két versenyző lesz ott a június 29-30-i szabadkai középdöntőben, ahol már nemzetközi zsűri előtt lépnek fel. 
    
Itt két számot kell előadniuk: egyet Lévay Szilveszter valamelyik művéből, illetve a világ musicalirodalmából egy szabadon választott dalt.