Sorok a Szépség és a Szörnyeteg jegyeiért

Színpad

Az első 20 előadásra már elfogytak a jegyek, tehát eddig 18.000 szerencsés juthatott belépőhöz.
Amíg az utcán, a sorokban lelkes nézők türelmesen várakoznak, az épületben a próbák gőzerővel zajlanak.
 
Elkészült a Szörnyeteg varázslatos kastélya, amelyet közel egy hónapot át készítettek az ország egyik legnagyobb díszletgyártó műhelyében. Az egyedülálló hidraulikákkal, forgókkal és technikai berendezésekkel ellátott díszletben március 1-től már jelmezben próbálnak a művészek. A darabban ugyanis életre kel a Teáskanna ( Molnár Piroska, Náray Erika), a Szekrény ( Siménfalvy Ágota, Polyák Lilla ), a Gertyatartó ( Bereczki Zoltán, Csonka András), a Tollseprű ( Dénes Judit, Pohly Boglárka), az Óra ( Földes Tamás, Fila Balázs) és még jónéhány tárgy.
Homonnay Zsolt, Szinetár Dóra, Kékkovács Mara, Szabó P. Szilveszter
 
A jelmezek speciális anyagai Münchenből érkeztek, és hat hétig készültek az Operettszínház varrodájában és valamint jónéhány külső kivitelezőnél.
A maszkokat két nemzetközi hírű mester készíti, s a végső nagy átalakulás; a csoda: a Szörnyeteg Királyfivá változása pedig David Merlini szabadulóművész által kitalált, és felügyelt trükkel jön majd létre.
Az előadás címszerepeiben Kékkovács Marát, Szinetár Dórát - SZÉPSÉG, Homonnay Zsoltot, Szabó P. Szilvesztert - SZÖRNYETEG láthatja majd a közönség.