Stenczer Béla az év közönségdíjasa Pécsett

Színpad


stenczerbelaDPECS20071004006_crop2.jpg
Stenczer Béla

Az évadnyitó díszelőadáson Újvári Csaba, a BAT Hungary Pécsi Dohánygyárának termelésvezetője adta át az immár hagyománynak számító "Év színésze" közönségdíjat. 1994 óta minden évben az előadások után leadott közönségszavazatok alapján választják ki az évad kiemelkedőbb alakítását, amely azért is komoly elismerés, mert valódi visszajelzést és elismerést jelent, méghozzá a "legfőbb ítész", a színházlátogató közönség részéről.

 
Az elmúlt évek során számos neves pécsi művész büszkélkedhetett azzal, hogy elnyerte a közönség szimpátiáját. Elsőként 14 évvel ezelőtt Moravecz Leventét tüntette ki elismerésével a nagyérdemű, majd a későbbiek során Fillár István háromszor, s a most díjazott Stenczer Béla is másodszor vehette át az elismerést.
 
A színművész 1990-től tagja a Pécsi Nemzeti Színháznak. Színházi szerződtetését hosszú, sikeres amatőr színjátszói múlt előzte meg, amelynek során olyan jelentős darabokban játszott főszerepet, mint a Paraszt Hamlet, a Svejk, vagy a La Mancha lovagja. A későbbiekben már a pécsi színháznál arat nagy sikert többek között a Hegedűs a háztetőn Tevje, a My fair Lady Dr. Doolittle szerepében, vagy a Hippolyt, a lakájban Schneider Mátyás alakjában. Prózai szerepekben is emlékezetes alakításokat nyújt Poloniusként a Hamletben, Hammerschmidtként az Illatszertárban, Lőrinc barátként a Rómeó és Júliában, vagy legutóbb Moliere: A képzelt beteg című vígjátékának Argan szerepében.