Stohl András a Dóm tér visszatérő sztárja

Színpad

Béres Attila rendezésében, nagyszerű színészek - így például Bodrogi Gyula, Gesztesi Károly, Hollósi Frigyes, Kovács Patrícia, Molnár Piroska és természetesen Stohl András - közreműködésével július 3-án, 4-én, 10-én és 11-én láthatják a nézők a Szegedi Szabadtéri Játékok Cigányszerelem című előadását.
 
 
Stohl András Tivadart, a vidéki színészt, rendezőt, szövegírót és álgrófot játssza idén a fesztivál első bemutatójában. Stohl saját bevallása szerint nagyon élvezi, amikor zenés előadásokban léphet fel, és szerencsére mostanában megtalálják ezek a szerepek is, immár anyaszínházában, a budapesti Nemzeti Színházban is megvan rá a lehetősége. "A Cigányszerelem librettóját már megkaptuk, azt kell mondanom, hogy gyönyörű, izgalmas muzsikát írt Lehár Ferenc, öröm lesz játszani ebben az erős zeneiségű darabban."
 
Stohl - aki korábban Alföldi Róbert nagy sikerű Csárdáskirálynőjében lépett fel a csillagtetős Dóm téri színpadon - szép emlékeket őriz pár évvel ezelőtti szegedi tartózkodásáról, és már nagyon várja, hogy ismét átélhesse ezt a kedélyes, ám komoly munkával teli időszakot. "A produkcióra remek színészgárda áll össze, kitűnő kollégák társaságát élvezhetem majd, olyanokét is, akikkel még soha nem álltam egy színpadon."
 
Korábban: