Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója Szegeden

Színpad

(MTI) - Balog József elmondta: a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett, az elmúlt másfél évtizedben összművészeti eseménnyé bővült rendezvény célja az 1991-es megalapítás óta változatlan: a független, kísérletező, a színházi munkát és műhelygyakorlatot életformaként választó, de a hivatásos, állami vagy kommersz-magán színházi struktúrán kívül álló alkotókat látja vendégül. Idén orosz, horvát, lengyel, bolgár és francia társulatok lépnek fel.
A kínálat kialakításában továbbra is meghatározó volt a 2003-ban indított Déli Vonal-koncepció, azaz földrajzi és kulturális találkozási pontot kínálva különös figyelmet fordítottak a Balkán és Kelet-Európa izgalmas, újító alternatív társulataira - hangsúlyozta.
Balog József megjegyezte, a kísérőprogramok során a szegediek naponta láthatnak utcaszínházi előadást, éjszakánként pedig koncertek zárják a napot; a fesztivál vendége lesz a Sziámi, a Kontroll Csoport, a Csókolom, Rutkai Bori és a Specko Jedno zenekar, Lajkó Félix, valamint Marozsán Erika, aki szólólemezét mutatja be.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megjelenik az Ex-stasis, a fesztivál ingyenes lapja. A Rádió Mi 89.9 - Szeged első civil közösségi rádiója hullámhosszán pedig a tavalyi évhez hasonlóan THEALTER Rádió néven újra saját műsorsávot kap a rendezvény, amelyet az internet segítségével nem csak a szegediek követhetnek figyelemmel - közölte.
Hozzátette: az Alternatív és Független Színházak Szövetsége idén is Szegeden rendezi a THEALTER társfesztiváljaként az Alternatív Színházi Szemlét, a SZASZSZ-t. Idén Hudi László, a Mozgó Ház Társulás vezetője választotta ki több mint száz hazai alternatív produkció közül azt a tizenkettőt, amely Szegeden bemutatkozhat.
A fesztivál szakmai kísérőrendezvényeként kísérleti bábelőadásokat, fotókiállításokat, mozgás és fotós workshopot, valamint nemzetközi kritikusszemináriumot is rendeznek.
A július 17. és 23. között zajló programsorozat keretében négy állandó és több alkalmi helyszínen közel 40 program várja a közönséget, felnőtteket és gyerekeket, valamint az érdeklődő szakmabelieket - összegezte a szervező.