Szabó Krisztina a Chicago Opera Theater-ben

1974-ben, az egykori tenor, Alan Stone által alapított társulat nehéz körülmények között indult útra és hosszú éveken keresztül küszködött a fennmaradásért folyó küzdelemben. Egy alkalommal rövid időre felfüggesztették működésüket, több esetben a három operát játszó szezont egy, illetve két opera bemutatására redukálták. Kezdetben a St. Alphonsus templom színháztermében tartották előadásaikat, amely Atheneum Theatre néven vált ismertté Chicago zenekedvelői körében. A cca. 1200 nézőt befogadó színházat jól ismerik a helyi magyarok, hiszen több mint húsz éven keresztül itt tartottuk az 1956-os forradalom emlékünnepélyeit. Az ósdi teátrum, amelynek kényelmetlen recsegő-ropogó zsöllyéi sok hátfájással végződő kellemetlen estét okoztak mindannyiunknak, ma már a múlté. Tavaly a COT beköltözött a belvárosban lévő Joan W. and Irving B. Harris Theatre for Music and Dance helyiségébe. A több mint félmilliárd dollár költséggel készült Millennium Parkhoz tartozó 1525 nézőt befogadó színház felépítése közel hatvanmillió dollárba került. A modern színház megnyitására 2003. novemberében került sor. Az esztétikailag nem túlzottan imponáló terem, meredek lépcsőivel igen szokatlan és furcsa látvány nyújt. A stadion rendszerben, egymás fölé épített kényelmes zsöllyékből nagyszerűen látni a színpad minden pontját, nem zavar az sem, ha valaki kalapot visel előttünk. Az terem akusztikája pedig egyenesen fantasztikus. A hatvanas-hetvenes években épült, vagy átalakított termek jellemzője volt a rémesen rossz akusztika. Az ember már a második-harmadik sorban alig értette, mit is mondanak a színészek a színpadon. Az ezredfordulóra, a komputerrel dolgozó akusztikai mérnököknek úgy tűnik sikerült megoldani a problémákat. A Millennium Parkhoz tartozó földalatti parkolókból lift visz fel a színházhoz, így az időjárás viszontagságaitól megóvva, száraz lábbal közlekedhet a látogató az előadásokra.
A COT alapítójának eredeti célja volt, hogy az operákat angolul adják elő fiatal, tehetséges énekesekkel és olcsó helyárakkal, hogy ezzel mindenki számára hozzáférhetővé váljék az operák varázslatos világa. Húsz év után a COT tönkrement. A társulat élére 1999-ben új igazgató érkezett a brit Brian Dickie személyében, aki öt éven át igazgatta a Canadian Opera Companyt, s előtte hét évig a Glyndebourne Festival Operát Angliában. Az új igazgatóval jöttek az új emberek és velük új ötletek úgy a művészeti, mint a gazdasági vezetésben. Azután pedig a sikeres előadások. Az operákat immár az eredeti nyelven éneklik, a jegyárak is emelkedtek. Csak a fiatal tehetséges énekesek maradtak meg az eredeti elképzelésből. Az új produkciós csapat: Jane Glover karmester, és Diane Paulus rendező ízlésesen modernizált előadásaikkal remek operákat kreáltak. 2002-ben, Mozart Cosi Fan Tutte operájának modern változata volt a kezdet, ezt követte tavaly Monteverdi Poppea megkoronázása, majd idén Mozart Figaró házassága, amelyet május 6-án láttunk az új színházban. Mozart 1786-ban készült remekművét sokan a legtökéletesebben megírt operák közé sorolják, ennek dacára jómagam nem kifejezetten a vígopera kedvéért mentem az előadásra, hiszen utoljára másfél évvel ezelőtt a Lyricben láttam világklasszis sztárokkal.
Pár nappal az előadás után alkalmam volt elbeszélgetni Szabó Krisztinával, a belvárosban lévő The Seneca hotelben. Kissé ironikusnak találtam, hogy a Poppeát bemutató társulat szereplőit éppen a Seneca nevű hotelben helyezte el. A fiatal művésznővel magyar nyelven beszélgettünk, csak néhány szakmai kérdésnél váltottunk a számára könnyebb angolra. Szabó Krisztina a Toronto melletti Mississauga városban született, édesapja az 1956-os forradalom után sok ezer honfitársával együtt érkezett Kanadába. A 60-as években egy magyarországi látogatás után ismerkedett meg Krisztina édesanyjával, aki követte férjét Kanadába. A tehetséges énekesnő a főiskola elvégzése után 1998-ban tagja lett a Canadian Opera Company (COC) keretében működő Ensamble Studionak. 2001-ben végzősként lépett színpadra Idamante szerepében Mozart Idomeneo operájában, s azóta számos szerepet énekelt a COC társulatnál. Kedvenc szerepei közé tartozik Musetta, Rosina és Zerlina a Bohémélet, A sevillai borbély és a Don Giovanni című operákból. Pályája elején járó díva természetesen nem válogat a szerepekben, mindent elénekel amire felkérik. Hangja alkalmas lenne Carmen címszerepére is, ennek azonban még nem jött el az ideje, de titkos vágyai közt szerepel. Chicagói fellépése után azonnal Párizsba repült, ahol koncerten lép a francia főváros közönsége elé. Elmondta még, hogy szívesen vállalna szerepet a budapesti Állami Operaházban, amelyet ez idáig csak kívülről látott. A beszélgetés végén gratuláltam a kedves művésznőnek, reményemet fejeztem ki, hogy legközelebbi találkozásunk a Lyric Operában legyen. Ezután fotózás következett, majd az obligát puszi, melyet fiatal, csinos hölgyek mosolyogva osztanak az ősz hajú riporternek.

Harmath István (Chicago)