Szabó Magda ősbemutató Zalaegerszegen

Színpad

Az augusztus huszadika utáni héten a színházak nagyrészt elkezdik a következő évadra a felkészülést. Zalaegerszegen a 22-én megtartott társulati ülésen a szokott vidámságot elnyomta a szomorú tény, örökre elbúcsúztunk Ruszt Józseftől a színház és az állandó társulat megalapítójától.
Amint Bereményi Géza a Terasznak elmondta a Hevesi Sándor Színház jelenlegi művészeti vezetése, nyolcadik éve irányítja a társulat - egyre összeszokottabb - munkáját. Az együvé tartozást erősíti, hogy legutóbb hároméves szerződést kötöttek mindenkivel, ezzel is jelezve, hogy számítanak mindenki munkájára a következőkben.
Bánsági Ildikó Farkas Ignác
 
Stefán Gábor igazgató változatos programot ígér a következő évadra. A társulat minden tagját méltó feladat várja. Kilenc bemutatóra készülnek, ebből öt a Nagyszínpadon, négy pedig a Házi színpadon kerül a közönség elé. Két ősbemutató; Szabó Magda - Bereményi Géza Az ajtó, valamint Tasnádi István A magyar zombi című műve.

Bereményi Géza művészeti vezető, Szabó Magda Régimódi történet-e után - amelynek az elmúlt évad decemberében volt a bemutatója -, idén Az ajtó című, Femina-díjas regényét írta színpadra. A szerző nagy tetszéssel fogadta az elkészült darabot. Az életrajzi ihletettségű műben a szerző nevét megváltoztatva, a két női főszerepet Egri Kati és Bánsági Ildikó játssza. A férfi főszereplő Farkas Ignác.

Egri Kati Bereményi Géza
 
A 2005/2006-os évad műsorterve

NAGYSZÍNHÁZ

Vaszary János:
A VÖRÖS BESTIA
(zenés vígjáték)
Rendező: Böhm György Jászai-díjas
Bemutató: 2005. szeptember 30.

Szabó Magda:
AZ AJTÓ
(színmű)
Színpadra írta és rendezi: Bereményi Géza Kossuth-díjas
Ősbemutató: 2005. október 14.

Henrik Ibsen:
A FIATALOK SZÖVETSÉGE
(vígjáték)
Fordította: Hajdu Henrik
Rendező: Babarczy László Kossuth-díjas
Bemutató: 2005. december

Tasnádi István:
A MAGYAR ZOMBI
(vígjáték)
Rendező: Bagó Bertalan Jászai-díjas
Ősbemutató: 2006. február 24.

Horváth Károly - Tömöry Péter:
CANTERBURY MESÉK
(musical)
Geoffrey Chaucer művének felhasználásával
Rendező: Szabó K. István
Ősbemutató: 2006. március 31.

HÁZI SZÍNPAD

Aldo Nicolai:
HÁRMAN A PADON
(színmű)
Fordította: Sz. Nagy Magda
Rendező: Tucsni András
Bemutató: 2005. október 27.

Willy Russel:
ÉN, SHIRLEY
(monodráma)
Rendező: Ecsedi Erzsébet
Bemutató: 2005. november

Andrzej Javien - Karol Wojtyla:
AZ ÉKSZERÉSZ BOLTJA
(meditáció a házasság sakramentumáról)
Rendező: Sárdi Dóra
Bemutató: 2006. február

David Pownalt:
MESTERKURZUS
Rendező: Giuseppe Bevilacqua m.v.
Bemutató: 2006. április