A Száz év magány Egerben

- Régi vágyam volt ennek a darabnak a színrevitele. 1991-ben láttam a Pesti Színházban Schwajda György átiratát Törőcsik Marival a főszerepben, és már akkor megfogott ennek a műnek a nagyszerűsége. Azóta nem is ment Magyarországon, csak Prágában. Elolvastam a regényt, és úgy találom, Schwajda adaptációja önálló mű, igazi dráma, amelynek fő erénye az epika és a dráma megfelelő aránya.

- Hogyan illeszkedik a Száz év magány az egri színház műsortervébe?

- Nálunk általában az orosz nagyregények színpadi adaptációja a népszerű, így mutattuk be a Zsivágót, a Mester és Margaritát, a Félkegyelműt. Úgy érzem, Marquez nagylélegzetű műve jól illeszkedik ebbe a sorba. Ott van a helye a világirodalomban, ahol a nagy orosz klasszikusoknak, Bulgakovnak, Dosztojevszkijnek és Paszternaknak.

- Hogyan fér be ez a nagylétszámú színpadi adaptáció egy ilyen pici színpadra, mint az egri?

- Ez jó kérdés. Mindig meg kell küzdenünk a színpadmérettel, de ez egyben inspiráló is a rendezőre és a díszlettervezőre nézve. Nyolc és fél méteres ugyanis a színpadnyílás, ami nagyon kevés, de Csanádi Judit díszletei megoldják ezt a problémát. A jelmeztervező Bánki Róza, a zenét Melis László szerzi.
Sikerült jó szereposztást összehoznunk: Ursulát Molnár Piroska (fotó) játssza, a férjét Csendes László, a fiúk: Mészáros Máté főiskolai hallgató és Kaszás Gergő, a lányok Kalmár Zsuzsa és Bozó Andrea. Még most az utolsó percekben is igazítunk a játékon. Rendkívül nehéz eltalálni ennek a különös darabnak a stílusát, megteremteni az elmesélő réteg és a dráma arányát, de szerintem szép előadást láthat pénteken az egri közönség.