Száz éve született Feleki Kamill

Színpad


felekikamill.jpg
Feleki Kamill

(MTI) - Már 11 éves korában elhatározta, hogy színész lesz, első óráit a Ligetben a cirkusz híres artistájától, Boros bácsitól vette. 1926-ban beiratkozott Rákosi Szidi színiiskolájába, s még el sem végezte az első évet, amikor egy táncszámát látva Lázár Ödön leszerződtette a Király Színházhoz. Fizetése a harmadik évben már 640 pengő volt, ami akkor iszonyúan nagy összegnek számított, emellett élvezte a kor ünnepelt sztárja, Rátkai Márton és Gombaszögi Ella pártfogását is.

 
1929-től külföldön lépett fel, Camillo Feleky művésznéven hódított táncszámaival Európa előkelő lokáljaiban. Virtuóz táncos volt, koreográfusként ő tanította táncra kollégáit, feleségével tánciskolát tartott fenn az államosításig, ahol a fiatal színészjelöltek szteppelni tanultak.
    
1931-től a hazai zenés színpadok táncoskomikus sztárja, az operettszínház mellett számos helyen fellépett, és állandó szereplője volt a nyári színházaknak. A világháború után a Víg-, a Művész, a Magyar, a Belvárosi, a Modern és a Petőfi Színházban játszott, 1964-ben visszatért az Operettszínházhoz, majd 1972-ben - még nem végleg - megvált zajos sikerei helyszínétől.
    
Apró, filigrán alkata, jellegzetes hanghordozása, kedves pöszesége, mozgáskultúrája sokáig meghatározta szerepkörét: kisemberek sorát játszotta. A Csárdáskirálynőben Honthy Hanna mellett a jóságosan bölcs Miska pincért, a Luxemburg grófjában a kissé szenilis Sir Basilt alakította nagy sikerrel, raccsolva énekelve: "szívem szevet...". Prózát is zseniálisan tudott játszani: Argant Moliére Képzelt betegében, vagy a zsörtölődő, kivénhedt komikust Neil Simon Napsugár fiúkjában.
    
Életét körülbástyázta maga alkotta szabályokkal, ezek figyelmen kívül hagyóival nem érintkezett. A mellényzsebében hordott noteszba jegyezte fel a "büntetésbe kerülők" nevét és a büntetés időtartamát, ez idő alatt még csak nem is köszönt ismerőseinek. A kiváló teljesítményt nyújtók aláírását viszont egy terítőbe hímeztette feleségével - de a rossz előadás után innen is le lehetett kerülni.
    
1936-tól szerepelt filmen, többek között A tanítónő, a Beszterce ostroma, az Állami áruház, A csodacsatár, a Gerolsteini kaland, A gyilkos a házban van, az Uramisten című alkotásokban. Művészetét 1953-ban Kossuth-díjjal, 1961-ben kiváló művész címmel ismerték el.
    
1978. június 9-én lépett utoljára színpadra - a Kabaré című musicalben felháborította a beugró partner készületlensége. Szégyenkezve tapasztalta a tőle oly távol álló felületesség, lelkiismeretlenség térnyerését, s ahogyan ő fogalmazott,  "megszüntette" magában a színházat, még nézőként sem tette be oda többé a lábát. Egy nívós műsorral járt vidékre vendégszerepelni, aztán felesége halála után bezárkózott, elvonult a világtól.
    
A korábban ünnepelt színész a halála előtti években szűkösen élt. 85 évesen, 1995. augusztus 1-jén hunyt el.