Százéves a veszprémi színház - egyhetes jubileumi programsorozat

Színpad


veszpremi_petofiszinhaz_ujra526.jpg
A veszprémi Petőfi Színház

(MTI) - A veszprémi teátrum centenáriumának ünnepét pénteken este Bulgakov Moliére (Álszentek összeesküvése) című,  jubileumi bemutató előadásával nyitják meg - tájékoztatott Bujtor István, a színház igazgatója, megjegyezve, hogy a darabot Vidnyánszky Attila rendezte, s a főszerepben Eperjes Károly látható.

 
A jubileum alkalmából megjelentetik a Veszprém megyei színházművészeti lexikont, amelyben minden művész benne lesz, aki csak "megfordult" az elmúlt száz év alatt a veszprémi teátrumban - tette hozzá a színidirektor. Tájékoztatása szerint rendeznek közönségtalálkozót is, amelynek során teljesen nyitva lesz majd a ház és az érdeklődők sétálgatva tekinthetnek be a színház életébe.
 
A teátrum múltjáról építészeti és képeslap-kiállítást is megnyitnak, illetve kiadványt jelentetnek meg, kiadnak például egy színházi szakzsargont értelmező szótárt is - mondta az igazgató. Utalt arra is, hogy szombaton délután például játékos vetélkedőn a kritikusok által írt rövid jeleneteket adják elő a színház művészei.
 
Bujtor István hangsúlyozta, talán a legfelemelőbb születésnapi ajándéknak a november 16-án kezdődő színházi Vándorfesztivál tekinthető: vasárnaptól hét estén át mindig egy vidéki színtársulat lép fel a 100 éves veszprémi teátrumban. Vasárnap a székesfehérvári, hétfőn a kecskeméti, kedden a soproni, szerdán a szolnoki, csütörtökön a miskolci, jövő szombaton és vasárnap pedig a békéscsabai, illetve a debreceni művészek lépnek fel egy-egy darabbal a Petőfi Színházban és köszöntik a centenáriumát ünneplő veszprémieket.
 
Közlése szerint a Vándorfesztivállal hagyományt szeretnének teremteni, a rendszeres találkozók fórumot biztosítanának a vidéki színházak közötti érdemi párbeszédnek és szakmai együttműködésnek.