A Szegedi Szabadtéri Játékok idei programja

Színpad

Óriási az érdeklődés a Szegedi Szabadtéri Játékok idei programja iránt, a jegyek közel fele már gazdára talált. Az évadban öt produkciót, ebből négy új bemutatót kínál a fesztivál: Puccini Turandot című operája, a Szentivánéji álom világzenei musical változata, Benyovszky Móric életét bemutató zenés táncszínház, valamint az István, a király rockopera jubileumi előadása látható majd a Játékok műsorán. De visszatér a Marica grófnő, melyet a tavalyi hatalmas siker után a közönség tapsolt vissza a Dóm térre. 
 

szegedidomter.jpg
A szegedi Dóm tér

A játékok első premierje július 4-én és 6-án Puccini zenedrámája, a Turandot lesz Kesselyák Gergely rendezésében, a produkció zenei vezetője Selmeczi Görgy, koreográfusa Román Sándor, az ExperiDance táncegyüttes vezetője. A monumentális díszlet Zeke Edit munkája. A címszerepet Rálik Szilvia alakítja, többek között Herczenik Anna, Cselóczki Tamás, Nyári Zoltán, Gábor Géza, Bede Fazekas Csaba, Cseh Antal, Kóbor Tamás ölti magára Velich Rita jelmezeit.

 
2007-ben Kálmán Imre Marica grófnőjével - Eszenyi Enikő rendezésében - sikerült a klasszikus operett számára az ifjú publikum körében híveket szerezniük. Ez a mű, címszerepben ismét a Kossuth-díjas drámai szopránnal, Lukács Gyöngyivel újra műsoron lesz július 11-én, 12-én és 13-án.
 
Július 25-én tartják a Shakespeare Szentivánéji álom című művéből készülő világzenei musical ősbemutatóját, a darab verseit Müller Péter Sziámi írta, a zenét Szakcsi Lakatos Béla szerezte, a rendező Kerényi Miklós Gábor. A szereplők az Operettszínház népszerű sztárjai: a tündérkirály Oberont Szabó P. Sziveszter kelti életre, Titánia, a tündérkirálynő Janza Kata lesz, Hermiát Vágó Bernadett, a szép Helénát Peller Anna énekli. A két szerelmes ifjút, Demetriust és Lysandert Bereczki Zoltán és Dolhai Attila személyesíti meg. Puck szerepét Kerényi Miklós Máté kapta meg. A produkciót az ősbemutató után még július 26-án, 27-én, augusztus 1-jén és 2-án láthatja a közönség.
 
Premiernek számít a XXIII. Néptáncfesztivál gálaestje augusztus 9-én, amelyre Zsuráfszki Zoltán készít nagyszabású koreográfiát Benyovszky Móric világutazó életéről a Ghymes együttes két tagjának, Szarka Tamásnak és Szarka Gyulának a zenéjére. A darabban négy magyar tánccsoport lép fel: a Szeged Táncegyüttes, az Új Figurás Táncegyüttes Nyíregyházáról, a Fővárosi Bartók Táncegyüttes, és Szlovákiából az Ilosvai Táncegyüttes. Emellett Afrikából, Franciaországból, Lengyelországból és Oroszországból is érkeznek táncosok.
 
Az idei évad talán legnagyobb érdeklődést kiváltó produkciója az István, a király jubileumi előadása. Az 1983-ban bemutatott mű egy évvel később Szegeden vált színpadi művé, ahol óriási sikert aratott. Valódi sikerszéria kezdődött el, ami azóta is töretlen. Az MTV A Társulat című műsorának keretében válogatják ki a szereplőket, szakértő zsűri és a rendező, Szikora János közreműködésével. Eddig három főszereplő személye biztos, Gizella szerepét Simon Boglárka énekli, Laborcét Varga Lajos. Érdekesség, hogy amíg a darab eredetijében a Táltos szerepét férfi, Deák "Bill" Gyula alakította, addig a jubileumi előadáson Fejes Szandra lép színpadra mint Táltosasszony.
 
A Szörényi-Bródy szerzőpáros nevével fémjelzett alkotást eredetileg augusztus 17-én, 20-án és 21-én tűzték műsorra, de a hatalmas érdeklődés miatt augusztus 19-én is megnézheti a közönség.