Székhelyi József búcsút int a szegedi színháznak

Színpad

(MTI) - A június végéig még hivatalban levő igazgató kifejtette: a szakma szerint régebben megvalósíthatatlan tervek teljesültek, a szegedi nemzeti legalább három megyei jogú város színházának összteljesítményét meghaladóan teljesített ez alatt az öt év alatt.
 
Székhelyi József

Az eredményekről szólva Székhelyi József elmondta, hogy vezetése alatt megnyílt a Kisszínház, volt egy felújítás a Nagyszínház épületében, átalakították és megmentették az enyészettől a dorozsmai üzemházat. Emellett a társulat több tagja neves elismerést, például Liszt- vagy Kossuth-díjat kapott.

 
A múltat felidézve Székhelyi hozzátette, hogy kilábaltak a csaknem 400 millió forintos hiányból, a bizalomvesztésből, a nézők elpártolásából, sőt mostanra szinte minden előadás teltházas, és vannak olyanok, melyeket csaknem olyan ünneplés fogad, mint a világhírű tenor José Cura előadását.
 
A direktor elárulta, hogy különösen büszke arra: az együttes megfiatalítása közben néhány olyan különleges sorsot is elkönyvelhettek, melyek soha nem teljesedtek volna be, hogyha a direktor nem akkora "mindenre elszánt gazember" mint amekkora - mondta Székhelyi József. Ezek olyan szegedi fiatalok, akik ma New Yorkban, Sanghajban, Velencében öregbítik a város hírnevét, visszaigazolva azt, hogy hogyan lehet olyan dolgokat alkotni, amikre megfogalmazása szerint ráírhatjuk: Made in Szeged.
 
A jövőről szólva elárulta, hogy amennyiben egészsége engedi, továbbra is áll a szegedi közönség rendelkezésére mint színész vagy akár mint rendező.
 
A direktor egyébként május 23-án Írásba adom címmel önálló szerzői esttel búcsúzik. A Kisszínházban tartandó előadáson egy közérzeti-közéleti álnaplót hallgathatnak meg a nézők Székhelyi József tollából.
 
Székhelyi József színművészt 2003 áprilisában választotta meg a szegedi közgyűlés a színház főigazgatójává. Az önkormányzat azt követően írta ki öt éve a főigazgatói pályázatot, hogy az intézmény előző vezetője, Korognai Károly - miközben az eladósodott színház gazdálkodását önkormányzati biztos felügyelte - lemondott.
 
Székhelyi tavaly novemberben jelentette be, hogy nem indul újra a vezetői tisztségért. A csongrádi megyeszékhely közgyűlése februárban Gyüdi Sándort, a Szegedi Szimfonikus Zenekar karnagyát választotta a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójává öt esztendőre.