Szemétre a vénasszonnyal
- anarchista cirkuszi opera -
Az előadást Dario Fo ?La Signora e? da buttare" című clownok számára írott darabja alapján Hólyagcikusz Társulat.
Szereposztás:
VÉNASSZONY, cirkuszigazgatónő clown - Homonnai Katalin
BOLHAIDOMÁR clown - Nádasi László
FŐRENDŐR, FŐSEBÉSZ clown - Rácz Attila
KUPORGÓ-MORFINISTA clown - Szabó Domokos
MENYASSZONY, ápolónő clown - Eszes Fruzsina
HUSIKA-DALNOKNŐ, spagettizabáló clown - Tóth Evelin
FRAKKOS FIGURA, DÖGKESELY? - Tamási Zoltán
valamint:
Oszkár és zenekara:
Kuncsner Mónika
Szőke Szabolcs
Spilák Lajos
Zene: Szőke Szabolcs
Látvány: Halasi Gergely, Balla Gábor
Fény: Fodor Gergely
Előadások:
2006.nov.18., 20.00 óra
2006. dec. 12., 13., 19.30 óra
Helyszín:
Szkéné Színház
"Ha a támadás bekövetkezik, másodpercek állnak rendelkezésre a védőfelszerelés felvételére. Fordítsunk hátat a szélnek, tartsuk vissza a lélegzetet, szorítsuk össze a szemünket és vegyük elő a gázálarcot. Amint észrevesszük a támadást, még mindig nem késő felvennünk, mert az megnöveli a túlélés esélyeit." (Internetes közlés egy lehetséges iraki vegyi támadás esetére)
Bóta Gábor
Magyar Hírlap 2004. július 23.
?A Hólyagcirkusz Társulat tud valami hihetetlenül erőteljeset. Leginkább primitív, de igen hathatós elemekből építkezik. Drasztikus humorból. Helyzetkomikumok garmadájából. A színészek erőteljes mimikát, fintorokat, széles gesztusokat használnak. A figurák rendszerint nem árnyaltak, hamar kiismerhetők, mint a commedia dell? arte alakjai.
A társulat jó néhány éves működése során ezek a figurák eddig minden elesettségük, nyomorúságuk, fájdalmuk, ármánykodásuk ellenére szerethető, kedves, monomániás cirkuszi lények voltak, akik tehetséggel vagy anélkül feltették az életüket a művészetükre, vagy legalábbis arra, amit annak hittek.
A Szemétre a vénasszonnyal című előadásban viszont akarnokokat látunk, olyan embereket, akik mások letaposása árán tolakszanak az előtérbe a világot jelképező cirkuszi hierarchiában. Szőke Szabolcs, a társulat lelke, rendezője ugyanis abban a tekintetben monomániás, hogy újra és újra, kifogyhatatlan kedvvel a cirkusz felemelő és rémisztően kegyetlen közegében találja meg a témáit, hőseit. És abban is monomániás, hogy kiemelt szerepet szán a zenének, mindenféle tárgyból, színpadi kellékből muzsika tör elő, bármi hangszerré válhat, és a színészek egyúttal zenészek is. Laza szerkezetűek ezek a produkciók, és mégis feszesek. Nincs irodalmi igényességgel megírt szövegük, általában különböző számokra, testi és lelki attrakciókra épülnek. Ebben az esetben az öreg, elviselhetetlen szipirtyó cirkuszigazgatónő abszurdba illő, fanyar humorral haldoklik, és még halála előtt kitör a hatalmi téboly, a cirkusztársulat minden tagja a helyére pályázik. Marják, gúnyolják, hátba támadják, majd legyilkolják egymást.
Több a hulla a színpadon, mint egy Shakespeare-darab végén. Mindehhez még énekelnek is, mert a produkció műfaji meghatározása szerint anarchista cirkuszi operát látunk. Kő kövön nem marad, és közben mindez meglehetősen mókás. A színészek elemükben vannak, jutalomjátékszerűen "tombolnak", és mindebből mégis összeáll egy jól szervezett, ütős kavalkád. (?) ?
forrás: Hólyagcirkusz Társulat
Fotó: Horváth Dávid
