Szeptembertől a Madáchban a Jézus Krisztus Szupersztár

Színpad


szirtestamas_jezuskrisztusszupersztar_sajtaj_dszzs20100415014.jpg
 Szirtes Tamás

(MTI) - Mint azt Szirtes Tamás rendező, a Madách igazgatója elmondta, a Jézus Krisztus Szupersztár olyan darab, amelyről mindenki tud, de igazán mélyen senki nem ismeri, ezért az új színrevitel feladata lesz bizonyítani, micsoda titkokat rejt Webber rockoperája.

   
Az 1971-ben született zenés darab annak idején felkavarta a musicalszínpadot; új dimenziókat nyitott meg azzal, hogy a Bibliáról beszélt a műfaj nyelvén - idézte fel a rendező.
   
Szirtes Tamás emlékeztetett: a Jézus Krisztus Szupersztár egyszerre két idősíkban játszódik, így - miközben elmeséli - értelmezi is a jézusi történetet: "egy fiatal, lázadó csapat kezdett gondolkodni a világról, az erkölcsről egy megszállt országban, egy konzervatív társadalomban" - fogalmazott.
    
Mint a rendező hangsúlyozta, Jézushoz hasonló jelentőségű személyiség nem volt a világtörténelemben, ezért egy, az ő személyével foglalkozó előadásnak is erős szellemiséggel kell rendelkeznie. A produkció ugyanakkor látványban és tartalomban egyaránt XXI. századi akar lenni - fűzte hozzá.
   
A szövegkönyvet fordító Miklós Tibor felidézte: 39 éve kapta meg a rockopera lemezét, ekkor kezdett dolgozni a darab első magyar változatán, melyet a Korong Rock Poronddal mutattak be 1972-ben. A darabot gyorsan betiltották, de később számos színrevitelre sor került, melyek során mindig változott egy kicsit a szöveg is - tette hozzá.
   

jezuskrisztusszupersztar_sajtaj_dszzs20100415001.jpg
 A Jézus Krisztus Szupersztár szereplői, kreatív csapata és rendezője
 
A Madách Színház új premierjére azonban szinte új fordítást készített Miklós Tibor; elmondása szerint a dalok 60-70 százalékában új, a magyar változatot az eredetihez jobban közelítő szövegek születtek.
   
Az előadásban ezúttal Pilátus szerepét kapta Sasvári Sándor, aki elmondta: a Rockszínházban 11 évig alakította Jézust. "Most átadom a fiataloknak a stafétabotot, de kemény Pilátusra számíthatnak" - fogalmazott a színművész.
   
Mint Szirtes Tamás közölte, a Jézus Krisztus Szupersztárt szeptember 15-től hármas szereposztásban viszik színre, melyben a Madách ismert arcai mellett fiatalok is helyet kaptak: Tóth Attila például a Társulat, Ádok Zoltán és Végvári Eszter a Csillag születik című tévéműsorban tűnt fel.
   
Jézus szerepét Csengeri Attila, Feke Pál és Tóth Attila alakítja, Jűdásként Serbán Attila, Száraz Tamás és Varga Lajos lép színpadra, míg Mária Magdolnát Balogh Anna, Polyák Lilla és Gallusz Nikolett játssza. Posta Victort, Sasvári Sándort és Venyige Sándort Pilátusként, Ádok Zoltánt, Nagy Sándort és Szerednyey Bélát Heródesként, Csórics Balázst, Kőrösi Andrást és Szvétek Lászlót pedig Kajafásként láthatja a közönség.
   
A kisebb szerepeket többek között Barát Attila, Ladinek Judit, Molnár Szilvia, Várady Viktória és Végvári Eszter alakítják.
   
A díszletet Rózsa István, a jelmezeket Rományi Nóra tervezte. A Szirtes Tamás által rendezett előadás zenei vezetője Kocsák Tibor, koreográfusa Tihanyi Ákos.