A SZESZ három produkcióval készült az évadra

Színpad


szegediegyetem.jpg
Szegedi Tudományegyetem

(MTI) - Az ötéves Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) idén műsorra tűzött egy Heltai Jenő-vígjátéka nyomán született, romantikus mesejátékot felnőtteknek, a Némá de Leventét. A darab - amely a Reneszánsz év programsorozatához kapcsolódik - középpontjában a sodró szerelem és a férfi-nő közötti viszony áll, ugyanakkor nem hagyja figyelmen kívül azt a kort sem, amelyben maga a darab született, azaz 1936-ot.

 
Láthatja a közönség a Kell egy csapatot is, amelyet Mándy Iván, A pálya szélén című regényének és Sándor Pál, Régi idők focija című filmjének felhasználásával állítottak színpadra. Ezt az előadást 2007 márciusában már bemutatta a SZESZ, s az új évadban ismét műsorra tűzik. A rendhagyó darabot a közönség és a játszók viszonyát vizsgálja: az előadás során a nézőtéren ülők mint szurkolótábor vesznek részt a produkcióban.
 
A harmadik idén színpadra állított előadás címe: Könyvtáros kisasszonyok és dr. K.H.G.-k. Ez az összeállítás a 2008-as Költészet napjára készült, de továbbra is műsoron tartják. Baka István, Darvasi László, Juhász Gyula, Katona Judit, Kocsis Gábor, Nagy László, Örkény István, Petőfi Sándor, Simai Mihály, Tandori Dezső, Weöres Sándor segítségével igazi csemege az est az irodalom kedvelőinek, Chopin zenei világával fűszerezve. Az összeállítás külön érdekessége, hogy a felsoroltak közül sokan szegedi kötődésűek. Ezt egyébként a művészek ajánlják felsőtagozatos általános iskolásoknak, középiskolásoknak egy rendhagyó irodalomóra keretében is.