Színész II. képzés

Színpad

A képzés célja, hogy miközben a növendék felkészül előadói feladatok ellátására, színházi szerepek színházi körülmények között való megformálására, több korosztályra érvényes animátori tudásra tegyen szert, s így, mint drámajáték-vezető, szabadidő-szervező és művészeti előadó megállja helyét a közművelődés, a gyermekvédelem, a művészeti nevelés, a kultúra és az idegenforgalom intézményrendszerén belül.

A növendékek felkészülnek a területre jellemző alkotómunkára, a színházi nevelés és a drámapedagógia eszközeinek alkalmazására, alkalmasak lesznek művészeti csoportok, drámaórák és drámanapok vezetésére, társadalmi események, iskolai ünnepek, közösségi szertartások, családi és céges ünnepek, speciális idegenforgalmi rendezvények tervezésére, szervezésére, és az azokban való reprezentatív, alkotó részvételre.

A szakképzettség várható hasznosítási területe:

Súlyos szakember-hiány mutatkozik az alapfokú művészetoktatási intézmények színművészet-bábművészet ágában. Az alapfokú művészet-oktatásról szóló, 27/1998. (VI.10.) MKM rendelettel kiadott kötelező követelményeket és tantervi programot teljesíteni tudó, gyakorlatban is magas szinten felkészült animátorok, instruktorok és művészeti vezetők képzése halaszthatatlan.

Azt a műveltségbeli és gyakorlati alapot, amit régebben az úgynevezett ?néptanítói" pályára készülők megkaptak, az utóbbi évtizedekben nem adja meg a pedagógusképzés a nevelőknek. Különböző konferenciákon gyakran felmerül a kisgyermekekkel foglalkozni tudó animátorok képzésének szükségessége, mivel ezt a feladatot a mostanában képzett tanítók és tanárok nem tudják ellátni, pedig mind az idegenforgalom, mind a közművelődés igényelné ezt a szakismeretet.
Várja őket minden nagyobb nevelési és közművelődési feladatokat ellátó központ. Rájuk vár mind a kőszínházak, mind a struktúrán kívüli színházak korszerű beavató-színházi munkájának megalapozása és napi gyakorlata.
- A gyermek- és személyiség-központú tévés, rádiós és filmes munka, valamint az egyéb telekommunikációs feladatokat ellátó cégek és intézmények hálózata az ilyen felkészültséggel rendelkező médiaszakembereket keresi. A kisközösségi rádiók és televíziók egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a települések életében, máris mutatkozik a ?káderhiány".
- A nemzetközi hálózattal rendelkező, a kórházi gyógyító munkát segítő ?bohócdoktori" tevékenység egyre több magyar játékvezetőt igényel.
- Több országrészben és a főváros több kerületében is kiemelt probléma a szegregációt megakadályozni tudó, az ?együttnevelésre" felkészült, az eltérő kulturális háttérrel és szokásokkal rendelkező fiatalokkal szót érteni tudó szakemberek hiánya.
- Különösen a turisztikai csúcsidőkben van szükség németül és/vagy angolul beszélő, alapszintű feladatokat ellátó, több korosztállyal könnyedén kapcsolatba lépő ?kapu-emberekre", kultúraközvetítőkre.

Ez az iskola - őket adja majd a magyar társadalomnak. Iskolai, közművelődési és színházi gyakorlóterepeken készülnek föl, már másodévtől kezdve. Alkatuk és tehetségük szerint tanulhatnak tovább vagy képezhetik magukat önállóan, részterületekre szakosodva. Nem mindenki lesz képes mindenre, de egy-egy osztály eltérő képességű tagjai ? együtt - le tudják ?fedni" a terepen adódó feladatokat.

A művészeti ágak közül hazánkban csak ezen a területen (színház és dráma) nem alakult ki animátorok/instruktorok képzésének lehetősége. A zene-, a képzőművészet és a táncművészet területén évtizedek óta természetes volt, hogy az alapfokú művészetoktatási intézmények számára olyan szakembereket képezzenek, akik a gyermekekkel vagy akár a felnőttek művészeti csoportjaival való foglalkozás mellett egyben művelői is az adott művészeti ágnak. Most van esély a fölzárkózásra.

Tantárgyak:

Színészmesterség, mozgás, tánc, beszéd, ének, színháztörténet, dramaturgia és művészettörténeti tárgyak órái és angol nyelvórák mellett könyvtári órák, filmvetítések, színházi előadások egészítik ki a képzést.
Színházi angol, informatika és média-gyakorlat is választható.

Tanárok:
Éles Eszter, Fort Kriszta, Golden Dániel,
Gyevi Bíró Eszter, Jakob Nóra,
Németh Ilona, Pallagi Ákos, Pap Gábor,
Perényi Balázs, Zuti Krisztián.

Művészeti vezető:
Gabnai Katalin

Felvételi követelmények:
? 3 vers, 1 prózai mű, 3 dal előadása
? Szabadon választott: tánc, hangszeres játék, esetleg jelmez- vagy díszletterv, fotó, rajz, bábfigura bemutatása.
? Társakkal való közös improvizáció

A jelentkezéskor beküldendő:
? egy jónak tartott saját írás, téma- és formabeli megkötés nélkül, esetleg egy színházi előadásról készített beszámoló

A felvételi időpontja:
2006. június 28-29-30.
Pótfelvételi: augusztus 21-22.

További bővebb információ a honlapon:www.hetenyi-eu.sulinet.hu
Személyesen lehet érdeklődni Jakob Nóra szakképzésvezetőnél
Tel: 06/30 9999 845