Színészek pályaképe sok tanulsággal

Stefano Masi- Enrico Lancia:
Sophia

Sophia Loren, kétszeres Oscar-díjas filmszínésznő, egy nemzedék bálványa, az elbűvölő filmcsillag még ma is megdobogtatja a közönség szívét. Most a Holnap Kiadó gondozásában egy reprezentatív, sok-sok fotóval tűzdelt, életét-pályáját bemutató könyv jelent meg róla.
A filmvilág királynőjéről szól Stefano Masi és Enrico Lancia könyve, melyet R. Takács Olga ültetett át magyarra. Az Angelo Frontoni, a jeles fényképész mesteri felvételeit is felsorakoztató kötet betekintést enged Sophia élettörténetének részleteibe, képet ad művészi karrierjének valamennyi állomásáról, számos eddig kevéssé ismert momentumot fedve fel többek között a nemzetközi filmkritikákból vett idézetekkel.
A könyv - ha figyelmesen olvassák, és nem csak átlapozzák - tanulságul szolgálhat nem egy hazai vélt vagy valós sztárnak, vagy azoknak, akik a színművészeti pályát valóban hivatásnak tekintik.

Bóta Gábor - Gervai András- Szigethy Gábor:
KÁLLAI

A Budapest-Print Kiadó a Nemzet Színészei sorozatban Kállai Ferenc életútját és pályáját mutatja be. Színészi hajlamai már gyerekkorában kiütköztek, amikor négyévesen egy terméskőre állt, ágyhuzatba burkolózott és színházat játszott. Kezdőként annyira tehetséges volt, hogy egyszerre két színházba is szerződtették. Látszólag töretlen az életútja, amely azonban tipródásokkal, önmarcangolásokkal, nehezen megszült szerepekkel együtt teljes.
A három szerző, Szigethy Gábor, Gervai András és Bóta Gábor megosztották egymás közt a feladatot. Szigethy Gábor a színházi pályaképet rajzolja meg attól a pillanattól, amikor az ifjú Krampner Feri (aki csak később lett Kállay, majd Kállai), a lányok bálványa a Színművészeti Akadémia kapuján kopogatott, egészen a Nagy Színész státusáig, amely napjainkban is tart. Kállai saját bevallása szerint azokat a színészeket szereti, akik el tudnak viselni önmagukban egy másik egyéniséget. Hány és hány egyéniség, karakter bújik meg abban az emberben, akit Kállai Ferencnek hívnak! Színpadi szerepei egész sora tanúsítja, hogy az átváltozás fantasztikus művészetének milyen virtuóz birtokosa.
Filmszerepei közül jó néhányban sikerült hasonlóképpen bizonyítania sokszínűségét. Az ifjúkori hősszerelmes figurákat követték a karakteresebb megjelenésű és plasztikusabb személyiségek. A csúcs - filmen - máig az "Iszony"-ban és "A tanú"-ban nyújtott alakítása. A könyv harmadik harmadát az a beszélgetés tölti ki, amelyet Bóta Gábor folytatott a művésszel, Marával, a felségével és a mára nyíltan vállalt barátnővel, Virág Katival. Kállai Ferenc a magánéletéről szokatlan őszinteséggel nyilatkozik.
Feleleveníti a nagy szerelmet, amely pályája elején a gyönyörű francia színésznőhöz, Colette Deréalhoz fűzte. Ez a szerelem tette leginkább próbára házasságukat, amelyet Mara asszony érzelmi viharok közepette is megőrzött.
A sok fotóval illusztrált kötet képekben is gazdagon mutatja be Kállai Ferenc művészi útját és magánéletét.

MÁRKUS

A könyv mottója sűrített igazság Márkus Lászlóról. Így szól: "Mindent tudott a színházról - ő maga volt a színház". Vámos László írta ezt Márkusról, akit sokszor rendezett. Ha még életében létrejött volna a Nemzet Színésze kitüntető státus, amelybe - mint ismeretes - mindenkor 12 élő színész óriásunk kap helyet a kollégák szavazatai alapján, Márkus László minden bizonnyal az elsők közt bekerült volna ebbe az előkelő társaságba. A nézők emlékezetében mindenképpen így él: a legnagyobbak között. Akik a Budapest-Print Kiadó - B. Fábri Magda szerkesztette - kötetében rá emlékeznek, többnyire olyan pályatársak, akik közelről ismerték őt, és akár szerették, akár riválisok voltak, művészi kvalitásairól, színházimádatáról csak elismerően tudnak nyilatkozni. Egy-egy mondat néhány híres partnerétől: Almási Éva: "minden előadásból ünnepet varázsolt." Csűrös Karola: "Nem kolléga volt, hanem igazi jó barát." Garas Dezső: "színészi alkatát nem lehetett beskatulyázni." Gálvölgyi János:" Gyűjtöttem a fényképeit, és nagy vágyam volt,hogy a hajam úgy legyen fésülve, mint az övé." Gombos Kati: "Mindene volt a játék gyönyörűsége." Komlós Juci: "meghatóan megszállott színész volt." Körmendi János: "Ha nem neki való szerepet játszott, és a partnere jobb, hitelesebb alakítást nyújtott, azt nem bírta elviselni." Tóth Enikő: "Imádott rosszalkodni és imádott nevetni."
A legtöbbet emlegetett tulajdonságai: hiúság, már az első próbán pontos szereptudás, a felületesség, linkség mély elutasítása, végtelen szeretet azok iránt, akiket szívébe fogadott, lelki sebezhetőség, kifogyhatatlan játékosság. Az életben is színész volt, de nem úgy, ahogyan édesanyja figyelmeztetése szerint élnie kellett volna: vagyis olykor kicsit megjátszania magát, nem kimondani őszintén, amit gondol. Híres volt szókimondásáról, amely olykor konfliktusokba is sodorta, de híressé vált ellenkezést nem tűrő precizitásáról is a színházat, színjátszást illetően.
Családja ugyan más pályára szánta, de Márkus László már kisgyerekként elhatározta: színész lesz, semmi más. Vállalta az ezzel járó lemondást, hiszen teljes emberként akarta Tháliát szolgálni, és ezt nap mint nap meg is tette. Már halálos betegen valószínűleg az tartotta még egy darabig életben, hogy eljátszhatta élete álmát, a Játék a kastélyban Turaiját.
Halála körülményeit akár jelképesnek is tekinthetjük. Szilveszteri kabaré tévéfelvételére érkezett, amelynek a próbáit még fegyelmezetten végig komédiázta, de a műsor már nélküle ment adásba: utolsó leheletéig színész maradt.
Élete és pályája példaértékű a mai nemzedék számára.