Színészkatonák, fogolyprimadonnák

Színpad

A kiállításon többek között láthatóak az Első Magyar Frontszínház (1917-18) működését dokumentáló fotók, grafikák, plakátok, levelek, melyek az orosz, szerb, olasz, román front bejárása során készültek. Ezek mellett a szibériai magyar hadifoglyok (1915-22) által létrehozott fogolyszínházak világa fotókon, grafikákon, leveleken, újságokon, plakátokon keresztül elevenedik meg.

A most nyílt kiállításon olyan ritkaságok is láthatók, mint a nikolszki hadifoglyok kabaréjának nagyméretű, festett plakátjai, vagy az egy példányban, kézírással készült Napkelet című szibériai magyar újság lapszámai. A 2006. február végéig látható tárlaton megemlékeznek azokról a színészekről is, akik katonaként szolgálták a hazát, vagy a hátországban maradva jótékonysági akciókban való részvétellel vették ki részüket a háborúból.