Színészóriások a Zikkuratban

Színpad

Gobbi Hilda 1942 és 1959 között azzal a kéréssel fordult színész barátaihoz, hogy kedves szerepeikből válogatva, dedikáljanak számára egy-egy képet - mondja Kávási Klára, a Nemzeti Színház archívumának vezetője. Gobbi a gyűjteményt Makky György fotóművészre bízta, aki közvetlen munkatársa volt a Bajor Gizi Színészmúzeum kivitelezési munkái során. 2001-ben Makky György átadta a gyűjteményt megőrzésre az arcívumunknak.
Makky hivatalosan átadja a képeket
 
140 felvételről van szó, amelynek hetven százaléka dedikált. A Nemzeti Színház két évvel ezelőtt digitalizáltatta a fotókat, így az eredetiken már erősen magfakult dedikációk ismét olvashatókká váltak. Ezzel teremtődött meg a lehetősége annak, hogy a képeket a nagyérdemű közönségnek bemutassuk. A nagy érdeklődésre számot tartó gyűjtemény hihetetlenül jó körkép az 50-es évek nagy színészeiről.
 
 
 
 
 
 
 
A kiállítást rendezte a Nemzeti Színház zRt.

Külön köszönet Makky Györgynek, aki a fényképgyűjteményt a Nemzeti Színháznak ajándékozta.

A kiállítás létrejöttében közreműködtek:
Juhász Tibor, Kávási Klára, Tordai Hajnal

Forrás: Nemzeti Színház